Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

888.hu: Dobrev (Feriné) megint az európai minimálbérrel hülyíti a magyarokat

0 megjegyzések 31 megtekintés

Ha az ember ránéz erre túlcsorduló elégedettséget sugárzó fényképre, amelyen Vadai Ágnes és Dobrev Klára fülig érő szájjal mosolyog, nyugodtan gondolhatná, hogy most valami nagy politikai húzás után vagyunk, amitől jobb lesz az embereknek. Ahogy azonban a Demokratikus Koalíció esetében lenni szokott, ez egyáltalán nincs így, sőt. Pontosabban ők azt gondolják, hogy így van, pedig dehogy. Dobrev Klára néhány órával ezelőtt tette közhírré Facebookján, hogy »Éjjel megszületett az előzetes megállapodás az EURÓPAI MINIMÁLBÉRRŐL!!!Június 16-án a miniszterelnökökön a sor. Orbán nem sunnyoghat tovább, akkor kiderül, számítanak-e neki a magyar munkavállalók!«.

Ez ugye úgy hangzik, mintha az európai minimálbér egységes szintje a megállapodás révén máris faktum volna, és minden európai polgárt egyformán érintene. Klára asszony pedig azért boldog, mert ebben ő közreműködött, s hogy így milyen jó lesz az embereknek. Ezt a gondolatot erősítette meg valamivel később Vadai Ágnes, szintén közösségi oldalán, a következőképpen: »Dobrev Klára, EP képviselőnk az európai minimálbér érdekében dolgozott. És tegnap éjjel megállapodás született róla. Megígérte, megcsinálta! Ilyen vezetőkre van szüksége az országnak.«

»Megígérte, megcsinálta«, írja ez a derék DK-s, mintha ő nem tudná éppen olyan jól, mint az átlagos újságolvasó, hogy hiába döntött erről az Európai Parlament, tagállami hatáskörről lévén szó, semmiféle jogosítványa nincs arra, hogy bármiféle, a tagállamokra nézve kötelező uniós szabályt alkosson. Neki ugyanis nem ez a dolga. Neki legfeljebb javaslattételi joga lehet az jogalkotói jogkörrel is rendelkező Európai Bizottságnak, amelyben az állam- és kormányfők majd döntenek. A döntés joga tehát ott van, ahol nem Dobrev Klára és neomarxista, bolsevik csapata, hanem Orbán Viktor és kollégái határoznak.

 

(Horváth K. József, 888.hu)

 

Add tovább!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.