in ,

Vona már a Jobbik előtt szimpatizált az iszlámmal

A PÁRT ELNÖKE NEM A NEVÉRE SZÓLÓ REPÜLŐJEGGYEL UTAZHATOTT JEMENBE

VONA MÁR A JOBBIK ELŐTT SZIMPATIZÁLT AZ ISZLÁMMAL

Egy palesztin fiatalembernek köszönheti Vona Gábor, hogy elutazhatott Jemenbe. Az arab férfi volt egyébként a Jobbik elnökének esküvői tanúja is – derül ki azokból a felvételekből, amelyeken Vona Gábor arról is beszél, hogy akkoriban kezdett el foglalkozni az iszlámmal. Sajtóértesülések szerint a pártelnök már 2003 februárjában járt Jemenben, csak nem a saját nevére szóló repülőjeggyel.

„Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, akkor egy nagyon kedves barátomat választottam tanúul, ő egy palesztin fiatalember volt” – kezdte történetét Vona Gábor 2013-as törökországi előadásának egyik állomásán. A Jobbik elnöke a Híradó.hu által nyilvánosságra hozott felvételen azt mondja, az ő segítségével jutott el Jemenbe, „egy iszlám országba, ami egy szegény ország”. Vona mégis azt látta, hogy „ezek az emberek sokkal boldogabbak, sokkal közelebb állnak Istenhez, mint mi ott Európában”. A pártelnök bevallása szerint akkor kezdett el foglalkozni az iszlámmal.

„Elkezdtem olvasni az iszlám vallásról, elkezdtem megismerni nagyon sok szerzőt a szúfi irányzatból is. Akkor rájöttem, hogy amit a nyugat-európai sajtó az iszlámról mond és az iszlám országokról és a török népekről, az mind hazugság.”

A pártelnök esküvői tanújához és jemeni utazásához illeszkedik az, amit a PestiSrácok írt meg tegnap. Eszerint Vona az akkor még ifjúsági szervezetként működő Jobbik alelnökeként egy palesztinbarát, Izrael-ellenes kiállításon kapott személyre szóló meghívást Jemenbe egy arab–iszlám ifjúsági konferenciára.

A politikus főként a szúfi irányzat szerzőinek műveivel ismerkedett

Fotó: Kurucz Árpád

A politikus főként a szúfi irányzat szerzőinek műveivel ismerkedett

A portál azt írta, Vona 2003 február­jában el is utazott Jemenbe, csak nem a saját nevén. Nagy Ervin, a Jobbik akkori alelnöke, aki már hosszú évekkel ezelőtt kilépett a vállalhatatlan irányt vett pártból, a portálnak elmondta: „egy »Vona Fabook« névre kiállított repülőjegyet kapott Vona egy közvetítőn keresztül. Még viccelődve meg is mutatta nekünk, a Jobbik akkori vezetőinek a jegyet, és mindannyian jót nevettünk a dolgon. Azt viszont azóta sem tudom, hogyan tudott egy más nevére szóló repülőjeggyel becsekkolni a repülőtéren. Az az igazság, hogy nem kérdeztük őt erről, ő pedig nem beszélt róla.”

A portál egyébként úgy tudja, Vona nem szólalt fel a jemeni konferencián, jelenléte azonban jelzésértékű volt az arab–izraeli konfliktusban való állásfoglalás szempontjából, és kiválóan megalapozta a Jobbik és elnöke későbbi harcosan iszlámbarát politikáját, amelynek következménye lehetett 2013-as törökországi útja.

Ismert, Vona több előadást is tartott az eurázsiai országban, felszólalásaiban török nyelven Allahot éltette, dicsőítette az iszlámot mint az emberiség utolsó reménységét a globalizáció és a liberalizmus sötétségében. Az elnök 2013-ban arról értekezett, nagyon bízik abban, hogy „Magyarország minél hamarabb eltávozik az Európai Unió közösségéből, és a valódi testvéreivel fog össze”.

A Jobbik iszlámbarát politikája egybecseng a párton belül rendre megnyilvánuló antiszemitizmussal. Vona Gábor azt állítja, hogy tőle biztosan senki nem talál antiszemita idézeteket. Pedig a politikus maga mondta 2013 telén, hogy lemondana a Jobbik elnöki posztjáról, ha kiderülne, hogy zsidó származású. Ugyanekkor állt elő azzal is, hogy fontos volna vizsgálni a párt felső vezetésének származását. Egy hónappal később írta ominózus levelét Ilan Mór izraeli nagykövetnek, amelyben közli: ő soha nem lesz Izrael kutyája. Vona 2012-ben és 2014-ben is demonstrált az izraeli nagykövetség előtt a cionista népirtás elleni tiltakozásul, és a zsidó állam bojkottjára szólított fel.

Mindent egybevéve úgy tűnik, Vona már az esküvője előtt járt Jemenben, hiszen a frigy májusban volt, a közel-keleti kiruccanás pedig februárban. Vagyis a Jobbik elnöke 2003-ban már elkötelezett híve volt az iszlámnak. Érdekes, hogy ugyanebben az évben lépett ki a Szövetség a Nemzetért Polgári Körből, amelynek Orbán Viktor meghívására lett tagja, majd az addigi ifjúsági szervezetből párttá alakult Jobbik első kongresszusán Vonát választották meg a szervezet egyik alelnökének.
(Gabay Dorka, magyaridok.hu)

Fake News a Zsúrpubin

Fricz Tamás – Az ellenzék demokráciadeficitje