in ,

VÉGRE KIMONDTUK- Az Amnesty International is egy bevándorlást támogató szervezet

Az Amnesty Internationalhez hasonló – bevándorlást támogató – szervezeteket nevén kell nevezni, és nyíltan harcolni kell ellenük

Az Amnesty Internationalhez hasonló – bevándorlást támogató – szervezeteket nevén kell nevezni, és nyíltan harcolni kell ellenük – jelentette ki Hollik István a szervezet budapesti irodája előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján. A politikus egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott az iroda ajtajára.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője kiemelte, az Amnesty International is egy bevándorlást támogató szervezet. Nevén kell nevezni az ilyen szervezeteket, rájuk kell mutatni annak érdekében, hogy minden magyar megtudja, hogy mi is a valódi céljuk – tette hozzá.

„MEG KELL TILTANI AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁS SZERVEZÉSÉT ÉS TÁMOGATÁSÁT.”

Ők ugyanis a magyar emberek április 8-án kinyilvánított véleményével szembemenve azon ügyködnek, hogy végrehajtsák a Soros-tervet, és migránsokkal árasszák el Európát, Magyarországból pedig bevándorlóországot csinálnának – jelentette ki.

Hozzátette: ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt napokban az Amnesty International egy I welcome elnevezésű kampányt indított el, melynek az a célja, hogy lobbizzanak annak érdekében, hogy a migrációt, mint alapjogot ismerjék el.

Ezzel a kampánnyal fel akarják gyorsítani a betelepítési programokat és szponzorációs csoportokat szeretnének létrehozni a migránsok támogatására. Fel akarják gyorsítani a családegyesítéseket, és az a céljuk, hogy okostelefonokkal, valamint egyéb technológiai eszközökkel lássák el a migránsokat. Olyan migránsoknak is tanácsokat adnak, akiknek egyértelműen nem jár a menekültjog, sőt még a terrorista Ahmed H. kiszabadítását és kárpótlását is követelik – sorolta a szóvivő.

Fotó: fidesz.hu

A kormánypárti politikus leszögezte, az Amnesty Internationalhez hasonló szervezeteket nevén kell nevezni, és nyíltan harcolni kell ellenük. Aláhúzta, meg kell tiltani az illegális bevándorlás szervezését és támogatását. Ezt a célt szolgálja a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás, melyet a Fidesz és a KDNP egyértelműen meg fog szavazni – fogalmazott a szóvivő.

Hollik István egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragasztott Amnesty International budapesti irodájának az ajtajára, és egyben bejelentette, hogy minden bevándorláspárti szervezethez el fognak menni.

(fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

NA VÉGRE! – Hajléktalanszállókra irányítaná a Fidesz az utcán élőket

NAGY FORDULAT – Az olaszok a migrációt megállítani akaró pártok felé fordultak