in ,

VÉGRE! Kezd megjönni a németek esze!!! – A németek kétharmada szerint Merkel ideje lejárt

A németek kétharmada szerint Merkel ideje lejárt

A németek kétharmada azt gondolja, hogy Merkel már többé nem olyan vezető, mint amilyen volt. Ennek ellenére nem látnak más alternatívát.

A németek 67 százaléka gondolja azt, hogy Merkel a legjobb napjait már maga mögött hagyta. A Die Welt napilap és az ARD közszolgálati televízió által megrendelt kutatás azonban nem jelenti azt, hogy a németek teljesen lemondtak volna Merkelről. 65 százalékuk ugyanis úgy gondolja, hogy a Mutti „jó kancellár” – adta hírül a Deutsche Welle.

„Ekkora a támogatottságom.”

Fotó: AFP

A választók számára azonban komoly problémát jelent, hogy a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) nem látnak más, vezetésre alkalmas személyt.

A németek bizalma egyre csökken Merkel iránt, aki a szeptember 24-i választások óta képtelen volt kormányt alakítani. Az első próbálkozás az FDP-vel és a Zöldekkel kudarcba fulladt, így a szociáldemokratákkal próbálkoztak, akik csak a köztársasági elnök unszolására mentek bele abba, hogy tárgyalások kezdődjenek. A szocdemekkel való tárgyalások kimeneteléről egyelőre a szakértők sem mernek tippelni.

A felmérések szerint azonban a választók nem rajonganak az újabb nagykoalíció ötletéért: 45 százalékuk támogatná, 52 százalékuk szerint rossz, vagy kevéssé jó lenne, ha ismét a CDU/CSU és az SPD alakítana kormányt.

A közvélemény-kutatások alapján egy előrehozott választás nem hozna nagy változást; amennyiben most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, az eredmény nagyjából megegyezne a tavaly szeptemberi választás eredményével.

A felmérést az Infratest dimap kutatóintézet végezte január 2-án és 3-án, 1506 ember megkérdezésével. Az adatok a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak.
(Bácskai Balázs, 888.hu)

Erős évkezdet: Két nap alatt két EU-s kormányfő látogatott Budapestre

Orbán Viktor a lengyel köztelevízióban: „Mi nem akarunk egy posztkeresztény és posztnemzeti világban élni”