in

Vajon most mit szólnak a libsik, hogy az általuk szidott Duna Aréna a párizsi olimpia példaképe lett?

NA mi van, libsik???

Szerdán Fürjes Balázs kormánybiztos kalauzolásában a Párizs 2024 szervezőcsapata, vagyis a párizsi olimpia szervezőbizottsága tanulmányozza a Duna Aréna épületét, az úszóaréna részletes terveit, valamint a kivitelezés módszerét.

A párizsiak szerint a Duna Aréna napjaink legjobb versenyuszodája a világon, így annak mintájára szeretnék felépíteni a francia főváros vízi komplexumát.A delegáció már a nyári FINA világbajnokságon is itt volt, és már akkor megkérték Fürjes Balázs kormánybiztost, aki az olimpiai pályázatot is vezette, hogy az év elején egy alaposabb bejáráson is megismerhessék a magyarok tervezte és magyarok építette Duna Arénát.

Fürjes Balázs, Gyurta Dániel és Anthony Piqueras a Duna Arénában tartott sajtótájékoztatón (FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO)

A tokiói után így már a második olimpiai szervezőbizottság szakemberei tekintik referenciának a budapesti úszópalotát. A küldöttség vezetője, Anthony Piqueras a 2024-es párizsi olimpia és paralimpia technikai igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta:A Duna Aréna minden jövőben épülő, így a párizsi olimpia vizes versenyeinek helyt adó uszodának is a mintája lehet.Példa arra is, miként hasznosulhat egy sportlétesítmény a hazai nagyközönség és a sportolók számára egyaránt.”

Fürjes Balázs elmondta, a Duna Aréna végleges kialakítása ütemesen halad, és a tervezett május végi határidő előtt befejeződik. A gyors munkának köszönhetően már májusban két nagy nemzetközi versenynek is otthont adhat Budapest, a Nemzetközi Úszó Szövetség a Magyar Szinkronúszó Szövetséggel együttműködve itt rendezi meg a műúszó világkupát, valamint a Magyar Úszó Szövetséggel közösen az úszó világkupát – mindkét világverseny először lesz Magyarországon látható.

Az Aréna építésének irányítója megköszönte és megtisztelésnek vette, hogy a párizsi kollégák Budapestre jöttek tanulni. „A Duna Aréna története az összefogásról, a magyarok tehetségéről és az adott szó megtartásáról szól. Vállaltuk, megcsináltuk. A magyar tervezők, mérnökök és építők kreatívan és bravúrosan valósították meg feladataikat, és a teljes beruházás több mint ötezer magyar embernek adott, illetve ad munkát három éven át. A Duna Aréna a családoké, a gyerekeké és a versenyzőké, a nagyközönségé, vagyis minden magyaré. Az Aréna egyben városformáló beruházás is, része egy nagyszabású város- és uszodafejlesztési programnak.

Gyurta szerint semmihez sem volt fogható a Duna Arénában uralkodó hangulat a vizes vb ideje alatt (FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO)

A sajtótájékoztatón részt vett továbbá Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. A sportoló hangsúlyozta, soha olyan hangulatban még nem versenyzett pályafutása során, mint 2017 nyarán a budapesti vizes vb-n,a miliő pedig a külföldi, még a sokat megélt amerikai úszófenoménokat is megfogta.
(origo.hu, Antalics Ádám)

Apáti Bence: Csodabogárnak tartanak

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek