in , ,

Vágó István Putyin kérdésben becsicskult

Beégették a DK-s csicskát

„Ténykérdés, hogy ma a világ Európán kívüli három hatalmi központja az Egyesült Államok, Oroszország és Kína. Magyarország számára a szövetséges és barát az Egyesült Államok, de Oroszországgal és Kínával is szoros partneri kapcsolatot kell kiépíteni, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet velük, mert ez Magyarország érdeke.”

 

Nem, ezt nem Orbán Viktor mondta, hanem Gyurcsány Ferenc 2009-ben. Méghozzá azt követően, hogy Vlagyimir Putyin szűk körű vacsorán látta vendégül a volt kormányfőt. Gyurcsány Ferenc azt is büszkén ecsetelte, hogy „2002 után végre sikerült partneri kapcsolatot kialakítani Oroszországgal”. Ebben pedig jelentős szerepe volt Medgyessy Péternek és Vlagyimir Putyinnak is. Szerinte ez a „szocialista-liberális kormányok olyan teljesítménye, amely az ország érdekeit szolgálja, s amelyre építeni lehet”. Ehhez képest most mindenki láthatja, micsoda őrjöngés folyik a balliberális táborban a magyar–orosz kapcsolatok miatt.

Persze az sem véletlen, hogy az ellenzéki médiahad rákapott a témára.

Ha kicsit ismét visszapörgetjük az idő kerekét, egészen az úgynevezett G-napig, akkor arra is emlékezhetünk, hogy Simicska Lajos részben Orbán Viktor Oroszországgal kapcsolatos politikájával próbálta magyarázni az összeveszésüket. Ennek kicsúcsosodása az az interjú volt, amelyet 2015 márciusában a Mandiner.hu-nak adott. Abban azt sejtette, hogy Moszkvában őrizhetik azokat az aktákat, amelyekkel Putyin zsarolhatja a magyar miniszterelnököt.

Ahogy fogalmazott: „Ha ezek meglennének és napvilágra kerülnének, az mindent borítana itthon.” Így most már az is egyre világosabb, hogy Gyurcsány Ferenc miért húzta ismét elő ezt a témát a cilinderből. Semmi kétség afelől, hogy minden követ megmozgatnak azért, hogy lerombolják Orbán Viktor nimbuszát. A Fidesz elnöke ugyanis még a rendszerváltás hajnalán, a Nagy Imre-újratemetésen elhangzott antikommunista beszédével és politikájával tette le névjegyét a választók előtt. Ezt a politikát azóta is hűen képviseli a Fidesz, amivel más párt nemigen büszkélkedhet. A balliberális tábor ezért most Orbán Viktor hitelességét próbálja lerombolni a saját tábora előtt is.

A magyar kormányfő reálpolitikus. Volt ideje megtanulni: Magyarország nem áshatja alá Oroszországgal az együttműködését. Hazánk legfontosabb szövetségi rendszere hármas. A NATO tagjaként katonai szövetségesünk az Egyesült Államok, míg politikai szövetségesünk az Európai Unió. Oroszország pedig amellett, hogy kereskedelmi partner, a legfőbb kapcsolatot jelenti az energiapiacon. De nem csak Magyarországnak, hiszen az orosz gáz nyolcvan százalékát Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Spanyolország és Belgium használja fel.

Hazánk sem tudja nélkülözni az Oroszországból érkező energiaforrást. Bármennyire nem tetszik egyeseknek, ezen a téren kiszolgáltatottak vagyunk. Egy ország felelősen viselkedő politikai vezetője nem tehet mást, mint vigyáz az egyensúlyra és jó kapcsolatokat ápol a szövetségeseivel. Az ellenzéknek természetesen ilyen felelőssége nincs. Akár azt is követelhetnék, hogy zárjuk le a kőolaj- és gázvezetéket, mert onnan orosz gáz jön!

Gyurcsány Ferenc Putyinnal kapcsolatos köpönyegforgatásával egy minapi televíziós vitaműsorban szembesítették Vágó Istvánt, aki a kvízműsorokból átigazolt a DK padsoraiba. Az egykori tévésztár telefonos segítség nélkül azzal vágta ki magát, hogy Gyurcsány akkor egy másik Putyinnal találkozott.

Azaz: a mostani Putyin már nem az a Putyin. Világos, nem? Ahogy az is, hogy Gyurcsány Ferenc és a balliberálisok viszont ugyanazok, akik mindig is voltak. Isten mentse meg tőlük az országot!

 

forrás: magyaridok.hu

A baloldal 27 éve – A baloldal lelki nyomora a Rendszerváltástól napjainkig

A vén gazember Brüsszelben járt – Csókkal árulja el Európát Juncker