in ,

Ungár Péter: bohócot csinálunk magunkból – Most az egyszer igaza van

Ungár Péter szerint „az ellenzéki politika Magyarországon megbukott”.

Az LMP országgyűlési képviselője az azonnali.hu oldalon fejtette ki véleményét az ellenzék múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban. (Ungár Péter az Azonnali többségi tulajdonosa.)

Ungár kemény kritikát fogalmazott meg az ellenzéki sivalkodásokkal és stigmatizálással kapcsolatban, helyette mértékletességben és együttműködésben látja a kibontakozás lehetőségét az LMP politikusa. Vagyis van is új a Nap alatt, meg nincs is.

Az ellenzéki kudarc okai között szerepel a Fidesz szavazóinak pocskondiázása és az is, hogy rájuk nem szavaztak elegen. Nézzük először az önostorozásra néhány példát a hosszú elemzésből:

  • „A választók joggal gondolják, hogy az ellenzéki pártok nem alkalmasak a képviseletükre, hiszen nem tudtak jelentős politikai sikert elérni az elmúlt nyolc évben.” (…)
  • Semmit nem tanultunk a választási kudarcból. Az igazi probléma, hogy az ellenzék még mindig nem a kudarc okait keresi, hanem a kudarcot magyarázza.” (…)
  • „A kormány rendet és határozottságot, az ellenzék káoszt mutatott.” (…)
  • „Migrációügyben nem szégyen a Fidesszel egyetérteni.” (…)
  • „Meg kellett volna mutatni, hogyan függ össze a migráció és a globalizáció.” (…)
  • „A jelenlegi ellenzék többsége lassan húsz éve nem tud mást mondani, mint azt, hogy le kell győzni Orbánt. Ez az egyetlen mondat a politikai ajánlat. Nem is akarja elmondani, hogy miért, nem is akar érvelni mellette, mert meggyőződése, hogy erre nincs is szükség. Amíg a Fidesz és Orbán Viktor ugyanis – sok minden más mellett – politizál, addig az ellenzék évek óta mást sem tesz, csak moralizál.” (…)
  • „Senki nem tesz többet az ellenzéknél a Fidesz most már szinte hárommilliós táborának egyben tartása érdekében, mert folyamatosan stigmatizál mindenkit, aki nem az ő oldalán van. (…)
  • Be kell látni, hogy a Fidesz legyőzéséhez elsősorban nem több összefogásra, hanem több szavazóra lett volna szükség.” (…)
  • „Az ellenzék már a Nemzeti Együttműködés Rendszerének első évében elhasználta a jelzőket: nem tud már fokozni, ezért évek óta csak önmagát ismétli egyre hisztérikusabban. Magunkból csinálunk bohócot, amikor hónapról hónapra újra és újra eltemetjük a demokráciát.

Ezzel az elismerésre méltó önkritikával nem is vitatkoznánk, izgalmasabb megnézni, mit is javasol az eddigiekkel szemben Ungár Péter az ellenzék számára. Az új ellenzéki csodafegyver a mértékletesség lenne az LMP-s politikus olvasatában.

Ungár ellenzékjobbító javaslatai:

  • „Az ellenzék rossz úton járt az elmúlt években. Nem csak az elmúlt nyolcban, hanem már előtte is. Ha sikeresek akarunk lenni, változtatni kell.” (…)
  • „Ha le akarjuk győzni a Fideszt, új ellenzékre van szükség. Nem feltétlenül új pártokra, mert abból már van bőven elég, de új politikára.” (…)
  • „Az ellenzék akkor lesz sikeres, ha ki tud lépni a Fidesz által felállított narratívából. Ha végre nem pontosan azt a szerepet fogjuk eljátszani, amit a Fidesz és Orbán Viktor szánt nekünk.” (…)
  • „Ha rájövünk végre arra, hogy a mindennapos rettegéssel és diktatúra kiáltásával valójában senki nem tesz nálunk többet azért, hogy a Fideszt félelmetesnek és hatalmasnak láttassuk. (…)
  • Meg kell lepnünk a Fideszt. Váratlant kell húznunk.” (…)
  • „[Az ungári ellenzék] számára az összefogás nem szimbolikus, hanem technikai kérdés lesz. (…) Mert akik megértik az új ellenzéki politizálás mibenlétét, azok között magától értetődő lesz az együttműködés, akik nem, azok ártanak a kormányváltás ügyének.” (…)
  • „Mivel lehet meglepni a Fideszt: a válasz a mértékletesség. Abbahagyni azt, hogy az ellenzéki pártok évek óta egyszerre próbálják túlüvölteni a Fideszt és egymást is. Nem beleesni abba a csapdába, hogy egyre kevésbé a Fideszt, és egyre inkább a szavazóit támadjuk.” (…)
  • Vitázni kellene, nem kiabálni.” (…)
  • „Nem kiszolgálni kell a Fideszt abban, hogy minden nap a nemzet sorsa a tét, hanem ellenállni ennek a narratívának.” (…)
  • „A mértékletes ellenzéknek erősnek kell lennie: ki kell mondani, hogy ebben a választási rendszerben csak az a kezdeményezés lehet sikeres, ami először el tudja foglalni az ellenzéki térfelet, majd így tud megmérkőzni a Fidesszel. Mivel ma önmagában erre egyik ellenzéki párt sem képes, ezért együttműködésre szükség van.”

Ungár Péter ennek jegyében már a 2019-es önkormányzati választás előtt együttműködést szeretne:

Azoknak az ellenzéki pártoknak, akik nem akarják újra és újra elkövetni a múlt hibáit, együtt kell gondolkodniuk. Nem 2022-ben, hanem már a 2019-es önkormányzati választás előtt. Ez pedig önmagában próbája lesz annak, hogy képesek vagyunk-e a mértékletes politikának: ha igen, akkor az együttműködés pragmatikus kérdéssé válik; ha nem, akkor viszont furkósbot marad, amivel jó hangosan lehet ütlegelni egymást, mint az tettük az elmúlt nyolc évben, akár pro, akár kontra.

(forrás:demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Szijjártó: most a Földközi-tengeren is meg kell állítani az illegális bevándorlási hullámot

Nem stadion – Újabb magyar-magyar híd építése kapott zöld lámpát az Ipolyon