in , ,

Újév a briteknél: terrortámadás, brutális gyilkosságok, késelések és lövöldözés

Rengeteg bűncselekmény történt az újévi ünnepségek alatt

A nyilvánosságra hozott jelentések szerint több erőszakos cselekmény is történt a tavalyi év utolsó és az idei év első napján a szigetországban. Mi is többször foglalkoztunk azzal, hogy szilveszter éjjelén rengeteg bűncselekmény történt Nagy-Britanniában. A multikulti szigetországban az egyik legsúlyosabb eset az volt, mikor egy muszlim férfi „Allah akbart” kiáltva három embert megkéselt a manchesteri Victoria pályaudvaron.

 

  • A manchesteri terrortámadáson túl a londoni Mayfairben is súlyos bűncselekmény történt. Az egyik éjszakai szórakozóhelyen megölték az egyik kidobót, aki meg akarta akadályozni, hogy egy privát bulira bejussanak az alvilági bandák. A férfivel több késszúrás végzett.
  • Az Evening Standard arról ír, hogy Camberwellben egy nőt késeltek halálra. A lap megjegyzi, hogy erősen indul az év, ugyanott folytatódik minden, mint ahol tavaly abbamaradt, azaz nem áll le a vérfürdő, mely miatt a brit főváros muszlim polgármestere továbbra sem hajlandó lemondani.
  • Ugyancsak a portál számol be arról, hogy egy újévi bulin egy 20 éves nőt lábon lőttek Dalstonban, sérülései nem életveszélyesek.
  • A Sun bulvárlap szerint West Midlands megyében egy férfi nőket fenyegetett meg, kezében egy szamurájkard volt, azzal terrorizálta az arra járó embereket. A férfit őrizetbe vették.
  • A KentOnline beszámolt egy másik szomorú esetről is. Margate-ben is késelés volt az újévi ünnepségek alatt. A késes támadást egy tömegverekedés után követték el.

Nagy-Britanniában egyre siralmasabbak a bűnözési adatok. Még októberben látott napvilágot egy kutatás, mely szerint Angliában és Walesben minden ötödik ember elszenvedett már valamilyen erőszakos támadást 2017 júniusa és 2018 júniusa között, míg az emberölések száma országszerte 14 százalékkal emelkedett. A késelések 12, míg a szexuális indíttatású támadások csaknem húsz százalékkal emelkedtek.

(Bokor Gábor, 888.hu)

Az ellenzéket nem érdekelte, a kormánypártok pedig megszavazták a béremelést

Ilyen volt Orbán brazíliai útja – képek