in ,

Trump ismét sokkolta a Soros-féle liberálisokat és a médiát

A Soros-féle amerikai balliberális politikai és médiaelit azt akarta, hogy Trump essen neki Putyinnak és kérje rajta számon az állítólagos orosz beavatkozást az amerikai választásokba. Trump erre nem volt hajlandó, sőt, ellentámadásként egy amerikai intézményt nevezett meg, amely szerinte okozója az egyre rosszabb amerikai-orosz viszonynak.

„A Robert Mueller vezette különleges bizottság vizsgálata éket vert az Egyesült Államok és Oroszország közé!”

– állította Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak még Helsinkiben, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott csúcstalálkozója után adott, és hétfőn este sugárzott interjújában.

Az amerikai elnök interjúja – ellentétben Vlagyimir Putyin egy órával korábban, szintén a Fox televízióban elhangzott interjújával – jobbára amerikai belpolitikai kérdésekről és a sajtó bírálatáról szólt.

Trump azt hangoztatta, hogy „talán most sikerült kiütni ezt az éket”, és elmondta, hogy a megbeszélések kezdetekor Vlagyimir Putyin kifejezetten sajnálkozott az amerikai vizsgálatok miatt. Azt mondta, „igazán szégyenletes, mert oly sok jó dolgot tehettünk volna” – idézte az orosz elnököt Trump. Majd hosszasan részletezte, hogy ezt az éket szerinte „hamis hírekkel, boszorkányüldözéssel, elcsalt megállapodásokkal” alakították ki.

Ezzel összefüggésben utalt a törvényhozásban a múlt héten meghallgatott volt FBI-munkatárs, a Trump elnökké választása ellen fellépni akaró és ezt lelevelező Peter Strzok szerepére, a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI volt igazgatója, a tavaly májusban menesztett James Comey és helyettese, az idén februárban eltávolított Andrew McCabe szerepére, és végül arra a konklúzióra jutott:

„ez igazán szégyen-gyalázat volt”. 

Az elnök kifejtette Sean Hannity riporternek, hogy „elbűvölte” őt, amikor a helsinki sajtókonferencián Vlagyimir Putyin felajánlotta, orosz ügyészek meghallgatják az amerikai elnökválasztási folyamatba beavatkozással vádolt orosz állampolgárokat, és a meghallgatáson jelen lehetnek a Mueller vezette vizsgálóbizottság tagjai is. De Muellerék szerinte „valószínűleg” úgysem mennének el.

„Az a tizenhárom dühös demokrata párti? Gondolja, hogy el akarnának menni? Én nem hiszem”

Trump emlékeztetett rá: Putyin a sajtóértekezleten határozottan cáfolta, hogy bármiféle összejátszás lett volna oroszok és a kampánycsapata tagjai között 2016-ban.

„Szégyenletes, hogy különböző dolgokról tárgyaltunk, és egy boszorkányüldözésről kaptunk kérdéseket”

– utalt a sajtótájékoztatóra Trump. Hozzátette:

„nem hiszem, hogy a mi országunkon kívül ezt beveszik, de a riporterek szeretik ezt kérdezgetni. Putyin nagyon-nagyon erős volt”. 

Az interjúban Trump „nagyon jó találkozónak” minősítette a tárgyalásokat orosz kollégájával, s fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a négyszemközti találkozó után – amelyen csakis a két elnök és a tolmácsok voltak jelen – „sok, igazán jó következtetésre jutottunk”. A két ország közötti legjelentősebb kérdésnek a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását nevezte, s elmondta azt is, hogy Putyin felajánlotta segítségét az észak-koreai helyzet rendezéséhez.

(forrás:amerikaipite.blogstar.hu)

Egyik ellenzéki párt sem tud labdába rúgni vidéken

Kunhalmi a saját választói szájába köpött – Munka helyett külföldön nyaral