in ,

Trump: Elég volt!

„Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.

„Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!” – szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.

A politikus azután tette közzé mikroblog-bejegyzését, miután John Kelly kabinetfőnök részletes tájékoztatást adott a New York-i gázolásos támadásról, amelyben nyolcan meghaltak, tizenegyen megsérültek.
Trump bejegyzésében azt írta: „elég volt!”. A politikus egyébként még a részletes tájékoztatás előtt, azonnal reagált a támadásra, szintén Twitter-bejegyzésben. Ebben „egy nagyon beteg és zavart ember támadásáról” írt.
A Fehér Ház közleményben fejezte ki együttérzését a halálos áldozatok családtagjainak és a sebesülteknek. Donald Trump a rendőröknek is köszönetet mondott, amiért „megállították a gyanúsítottat és azonnali segítséget nyújtottak az aljas támadás áldozatainak”. A közleményben egyúttal bejelentették, hogy a kormány minden segítséget megad a New York-i rendőrségnek, beleértve a közös nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársaival.
Donald Trump kedden a késő esti órákban újabb Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy elrendelte a belbiztonsági minisztériumnak a már előkészített szigorú határellenőrzési intézkedések azonnali életbe léptetését, az Egyesült Államokba belépő külföldi állampolgárok szigorú ellenőrzését. „A politikai korrektség remek dolog, de nem ebben az esetben” – írta az elnök.
Elaine Duke, a belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója szintén terrortámadásról beszélt, s emlékeztetett arra, hogy Európában és szerte a világban hasonló jellegű támadásoknak lehetett tanúja a világ.
A támadásról tájékoztatták Jeff Sessions igazságügyi minisztert és Christopher Wray FBI-igazgatót is. A külügyminisztérium szintén közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy „szorosan figyelemmel” kíséri a fejleményeket.
Közben az elkövetőről újabb részletek derültek ki. Az NBC televízió értesülései szerint az üzbég férfi a New Jersey államban lévő Petersonban él, a helyi mecset rendszeres látogatója volt. A mecset 2006 óta – a muzulmán közösségeket megfigyelő kormányzati program keretében – már a rendőrség célkeresztjébe került, ám 2014-ben a megfigyelési programot felfüggesztették.
Argentína New York-i konzulátusa közölte: öt argentin állampolgár van a halálos áldozatok között, a belga hatóságok jelentése szerint pedig egy belga nő életét vesztette, három belga állampolgár pedig megsérült a Manhattan déli részén, a 2001. szeptember 11-i merénylet emlékhelye mellett elkövetett teherautós támadásban.
Twitter-bejegyzést tett közzé Melania Trump is. „Megszakad a szívem New Yorkért” – írta a first lady.

Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök Donald Trump amerikai elnöknek a keddi New York-i gázolásos terrorcselekmény miatt, amelyben nyolc ember meghalt. A táviratban, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán juttatott el az MTI-hez, Áder János azt írta: megrendüléssel fogadta a hírt, hogy New Yorkban kegyetlen merényletet követtek el, mely sok ártatlan ember életét követelte.
A magyar nép nevében a köztársasági elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak és barátainak. „E nehéz órákban mindnyájan együtt érzünk azokkal, akik a terrortámadásban elveszítették szeretteiket” – írta Áder János.
Hozzátette: osztoznak fájdalmukban, a merénylet sebesültjeinek pedig mielőbbi teljes felgyógyulást kívánnak.
Kedden egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott New Yorkban, Manhattan délnyugati részében, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A támadásban nyolcan meghaltak és tizenegyen megsebesültek. A halálos áldozatok között öt argentin és egy belga állampolgár van. A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása magyar érintettről.

 

(magyarforum.hu)

Káosz Olaszországban a migránsok miatt – Gigabalhé tört ki a migránsok és a helyiek között – A libsi média szokásosan kussol erről is

Nálunk először! Ami a libsi médiából tuti kimarad! – EGÉSZSÉGÜGYI FEJLESZTÉSEK MAGYARORSZÁGON, 2010 óta – Első rész.