„Mert jelenleg az történik, hogy a magyar állam igen sok filmkészítő hobbiját támogatja, és erre a reakció nem az, hogy köszi, akkor legalább hülyeségeket és hazugságokat nem fogok beszélni, hanem az áldozati, hősi szerep azonnali felvétele. Te jó ég, milyen emberek ezek. Oké, de az egész abból indult ki, hogy hol van az a rengeteg jobboldali véleményformáló a színházi közegből, aki kiállna Vidnyánszky Attila mellett? Akadnak, persze, szerencsére tudunk neveket mondani, de még megközelítőleg sem annyit, mint kéne, mint lehetne. És azért nem, mert félnek. Nem a kormánytól, nem tőled vagy tőlem, hanem a kollégáiktól. Félnek, ezért úgy tesznek, mintha valamennyire elleneznék a történteket, de legalábbis némának tettetik magukat.
Kétségkívül kell egy kis bátorság az árral szembeni kiálláshoz, de hadd osszak meg ezekkel az emberekkel néhány fontos gondolatot, amelyek talán segíthetnek nekik is. Mindezeket egyébként sokan, sok helyen megfogalmazták már.
1. Soha, de soha nem kérünk bocsánatot. Csak erre várnak a baloldalon, erre számítanak, erre építik fel a narratívájukat. Majd úgyis megtörünk, mondják, csak – ebben az esetben – kell még néhány világsztár és »színházi félisten«, aki beáll erősíteni az agendájukat.
2. Ezekkel a támadásokkal szemben az egyetlen reakció, amit meg szabad engedni – mármint magyarázatképpen –, hogy ez a véleményem, ebben hiszek, így látom a világot. Ha nem tetszik a történet, így jártál.
3. Nincs visszavonulás, nincs visszakozás! Ez ugyanis a másik, amire a bocsánatkérésen túl várnak és vágynak. Nem kiegyezésre, nem párbeszédre, nem közös gondolatok kiérlelésére, hanem a totális önfeladásra.
Kedves mindenki a jobboldalon, kedves jobboldali művészek – ez járjon a fejetekben! Úgyse fogtok nekik soha megfelelni, mindig is egzotikus állatfajták lesztek (legfeljebb) a balos tengerben. Minek erre bazírozni, ha valódi hőssé is válhattok?”
(Trombitás Kristóf, vasarnap.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
