„Beszéljünk arról, amikor Ungváry Rudolf Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort, a Magyar Narancs olyan címlappal jelent meg, amelyen a miniszterelnöknek szögesdrótból kerekítettek kefebajszot, a Népszava azt latolgatta, hogy bizonyos mondatokat Orbán vagy a Führer mondott-e, az ellenzéki EP-képviselők Sztálinhoz és Hitlerhez hasonlították magyarország kormányfőjét, Guy Verhofstadt az 1933-as felhatalmazási törvénnyel állította párhuzamba a márciusi koronavírus-törvényt, Márki-Zay Péter Hitlert látta meg Orbánban, Kőszeg Ferenc felgyújtott Parlamentet vizionált Budapestre, Kuncze Gábor Hiter-beszédhez mérte Orbán Viktor szónoklatát, vagy az Alfahír arról értekezett, hogy a Fidesz ellenségképző propagandájának alapjait Hitler írta meg.
Mégis, egyetlen alkalommal sem hallhattuk a hasonlatok után, hogy aki így nyilatkozik meg, az takarodjon a közéletből, de addig is hallgasson, mondjon le, mondassák le, tüntessék el, hátráljanak ki mögüle, soha többet ne szólaljon meg, meggyalázza a történelmet, semmibe veszi a szenvedést és hasonlókat.
Orbán Viktort, a magyar jobboldalt, a konzervativizmust, a reakciót, tehát mindenkit, aki jobbra áll Trockijtól, őszintén, tiszta szívvel, teljes hévvel, lelkesen lehet hitlerezni, nácizni. Ilyenkor ugyanis nem sértünk meg senkit, nem relativizálunk semmit. Mondhatni, ez a dolgok természetes menete. Amikor azonban egy jobboldali közszereplő él hasonló érvrendszerrel, ott bizony fogaknak csikorgatása következik.
Semmilyen gerinc sem maradt a baloldalon, például a fenti hasonlatok után nyilvánvalóan egyetlen ember sincs ott, aki azt mondaná, hé, meg hó, egy kicsit hátrébb az agarakkal, hát nekünk az az időszak, amikor nincs egy ízes reductio ad hitlerum, érvénytelenül telik el, mint színművészetisnek a féléve. Ezek ilyenek, ne legyünk ezredszerre is meglepődve.”
(mandiner.hu, Trombitás Kristóf)
Oszd meg a barátaiddal is!
