in ,

Totális MSZP-s káosz – Váratlan fordulat – Tóth Bertalant küldhetik Brüsszelbe a szocialisták

A párt délután öt órakor kezdődő választmányi ülése előtt az elnökség döntése értelmében lecserélték az EP lista vezetőjét

A párt délután öt órakor kezdődő választmányi ülése előtt az elnökség döntése értelmében lecserélték az EP lista vezetőjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egészen mostanáig úgy volt, hogy Ujhelyi István áll majd az első helyen, azonban információink szerint az elnökség úgy ítélte meg, szegedi és más botrányos ügyei miatt árthat a pártnak, ha Ujhelyi áll a lista élén. A választmány elé terjesztett névsort így Tóth Bertalan pártelnök vezeti, Ujhelyi a második, Szanyi Tibor pedig a harmadik helyen áll. 

 

Ma 17 órakor kezdődik az MSZP választmányi ülése, ahol első napirendi pontként döntés születik a párt EP listájáról. Informátoraink szerint a nap folyamán kiszivárgott hírek hatására és a szavazás tervezett módja miatt is forrnak az indulatok. A belharc mára odáig tetőzött, hogy – mint arról ma reggel beszámoltunk – a párton belülről valaki kiszivárogtatta egy választmányi felszólalás írott szövegét, ami arról szól, hogy olyan súlyos pénzügyi visszaélések történtek a pártban 2016-tól, ami ha kiderül, az ÁSZ fel is függesztheti az MSZP támogatását. Ez pedig a párt végét jelenthetné.

Sokakban nemtetszést keltett az is, hogy az EP listáról való szavazást úgy tervezték, hogy az első hely esetében csak egy jelölt lett volna, Ujhelyi István. Az őt követőkről pedig ötös blokkokban lehetett volna voksolni.  Ujhelyi támogatottsága azonban nagyon megosztott. Többen vannak azon a véleményen, hogy a párt jelenlegi EP képviselője kompromittálható, hiszen a Czeglédy-ügyben is sorra derülnek ki az MSZP potentátjait elérő újabb botrányos tények.

Itt a kiszivárogtatott lista, erről szavaznak ma öt után a választmányi küldöttek, majd hétvégén a kongresszusra delegált párttagok.

(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Bréking – Donald Trump rendkívüli állapotot hirdet ki

Hoppá! – A kormány tájékoztató akciót indít a bevándorlást ösztönző brüsszeli tervekről