in ,

Tényleg szakad a Lyobbik? – Toroczkai: megeshet, hogy új mozgalmat alakítunk

Könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk

Könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk – így foglalta össze Toroczkai László ásotthalmi polgármester jövőbeni terveit, miután a Vona Gábor és csatlósai által irányított Jobbik továbbra is a baloldali fordulatot erőlteti.

 

Az igazságtalanul perifériára szorított volt jobbikos alelnök a Blogstarnak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy ígéretéhez híven, ha bárkit retorzió ér a pártvezetés részéről amiatt, hogy kiálltak mellette, akkor együtt fogják vállalni a következményeket.

Ugyanakkor azt sem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. […] Könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre”

– hangsúlyozta, előrevetítve ezzel egy esetleges pártszakadást.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Toroczkai szólt arról is, hogy meglátása szerint Sneider Tamás megválasztott elnök személyében Vona Gáborék olyan embert akartak, aki alázatos ugyan, csak éppen feléjük, nem pedig a haza és a nemzet irányába.

Vona képtelen elengedni a hatalom gyűrűjét

A kongresszusi visszásságok kapcsán elmondta, nem voltak egyenlőek a feltételek, abszolút lejtett a pálya, és maga az említett beszéd sem volt fair az elvileg lemondott elnök részéről, aki a jelek szerint képtelen elereszteni a hatalom gyűrűjét.

„Hányszor kell még bizonyítanom, hogy többször is önként léptem hátra a Jobbik érdekében? 2008-ban a Villányi úti irodában többek jelenlétében én ajánlottam fel, hogy nem leszek parlamenti képviselőjelölt 2010-ben, amikor Vona Gábor és Szabó Gábor pártigazgató a személyem miatt aggódott – pedig 2006-tól kezdve az első vonalban én vittem a bőrömet a vásárra a Gyurcsány-kormány ellen, nem Vona Gábor, többen ismertek abban az időben, mint Vona Gábort” – hangsúlyozta Ásotthalom polgármestere.

Az a legnagyobb félelmem – és e tekintetben nem bánkódom, hogy nem vagyok már benne az elnökségben –, hogy azokká válunk, akik ellen húsz évvel ezelőtt elkezdtük a küzdelmet”

– hangsúlyozta Toroczkai a Jobbik néppártosodásnak csúfolt baloldali fordulatára utalva, majd hozzátette, az idő mindenesetre sürget, hiszen a Jobbik vezetőválságban szenved, egyre színtelenebb és szagtalanabb, ráadásul a szürreális kettős mérce szétfeszíti a kereteket.

Ha én elmegyek mondjuk a Polgárok Házába, akkor azonnal keresztre feszítenek a párt irányítói mint Fidesz-bérencet, de a Spinoza-házban mosolygó Vona Gábort nem nevezik a baloldal ügynökének?”

Mint mondta, elege van abból, hogy Fidesz-bérencnek bélyegzik, ha valóban jobboldali médiumoknak nyilatkozik, „miközben vígan lehet szerepelni a Magyar Narancsban, a HVG-ben, az RTL Klubon, a Spinoza-házban és egyéb balliberális gyűjtőhelyeken. Ez a klasszikus kettős mérce!”

Úgy látja, a Jobbik vezetésének szemében a Fidesz a Sátán megtestesítője lett, a Momentummal, az LMP-vel, a Spinoza-házzal és a balliberális körökkel viszont nincs semmiféle problémájuk. „Én nem így indultam, ez összeegyeztethetetlen a politikai hitvallásommal és az erkölcsi értékrendemmel, számomra az LMP és a Momentum akkor is elfogadhatatlan – nem is beszélve a többi balliberális pártról –, ha a vezetés máshogy is gondolkodik” – fejtette ki.
(Sümeghi Lóránt, 888.hu)

ifj. Lomnici Zoltán – Orbán és de Gaulle nemzetállami víziói és a jobboldali state of mind változásai

Egy megrendítő olvasói vélemény – Levél nagymamámhoz: újra Orbán Viktor a miniszterelnök