in ,

Tarlós: Nekem Kálmán Olgáról leginkább semmi nem jut eszembe

Teljesen megsemmisítő véleményt mondot az ellenzéki előválasztás szereplőiről Tarlós István főpolgármester

Teljesen megsemmisítő véleményt mondot az ellenzéki előválasztás szereplőiről Tarlós István főpolgármester a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A csütörtöki interjúban Tarlós tökéletesen elhelyezett odaszúrásokkal jellemezte a casting résztvevőit. A főpolgármester szerint egyébként az egész ellenzéki cirkusz az előválasztással “szimpla agitprop tevékenység”, éppen ezért nem tart tőle, és mint mondta, igazából az októberi megmérettetéstől sem.

A főpolgármester elsőként azt a kérdést kapta, hogy izgul-e az előválasztás második fordulója miatt. Válasza pedig gyakorlatilag iskolapéldája volt annak, miképp kell helyre tenni egy hangos kisebbséget:

Nemhogy az előválasztás, az őszi önkormányzati választás miatt sem izgulok. Ami az előbbit illeti: sok mindent elárul, hogy az egyik ellenzéki internetes újság a minap azt írta: sunnyogok. Felvetették ugyanis, hogy képzelem, hogy nem indultam az ellenzéki előválasztáson. Ez sok mindent elárul a szellemi színvonalról. Egyébként az előválasztás szimpla agitprop tevékenység, egyszerűen az a célja, hogy megpróbálják átárazni a szereplőket

– válaszolta.

Ezután Tarlós, arról beszélt, hogy mit is gondol az ellenzéki cirkusz színpadi bohócairól. A főpolgármester legendás, kíméletlen humorával olyan pontos képet rajzolt lehetséges ellenfeleiről és egyben a mögöttük rejlő kórképekről, hogy azt csak idézni lehet:

Kálmán Olga: “Róla egyszerűen semmi nem jut eszembe. Illetve annyi látszik, hogy még az önkormányzati törvényt sem lapozta át.”

Kerpel-Fronius Gábor: “Ami a momentumos jelöltet illeti, fogalmam sincs, kicsoda, és nem találkoztam olyan emberrel sem, aki ismerné. Annyit tudunk róla, hogy kisvállalkozó, még külsős bizottsági tag sem volt soha sehol. Ugyanakkor nem egy szerény ember, paramétereihez képest elég bátran nevezte agyhalottnak a tőle különbözőképpen gondolkodókat, illetve fantáziátlan ügyintézőnek a Budapesten hatszor polgármesternek választott főpolgármestert.”

Karácsony Gergely: “Karácsony Gergelyt ismerem a legjobban. Első ciklusos kerületi polgármester, elvileg képviselő a Fővárosi Közgyűlésben is, ám gyakorlatilag sem a testületi, sem a bizottsági munkában nem vett részt. Zuglóban közben teljes a káosz, májusban még adósságrendezési eljárást is kezdeményezett az önkormányzat ellen egy beszállító, ami példátlan. Annyit tudni még Karácsony Gergelyről, hogy számos párt és koalíció kezdeményezője és szétrobbantója volt. Számos pozícióra bejelentkezett, és nem egy nagy igazmondó. Közben – Kálmán Olgához hasonlóan – olyanokat ígér, amiket nincs jogi lehetősége betartani. Érdekesség még, hogy Gyurcsány Ferenc hol az egekbe emeli, hol megrugdossa.”

Nem volt elragadtatva lehetséges ellenfelei programalkotási képességeitől sem. Tarlós elmagyarázta, hogy a maguk reklámozásába belefeledkezett ellenzéki jelölt-jelöltek annyira komolyan vették munkájukat, hogy fel sem tűnt nekik az az apró baki, hogy programjaik egy része már megvalósulás alatt áll, vagy azok csupán a balliberális álomvilágban léteznek, melyben azt hiszik, hogy egy 21 százalékra mért jelölt (Karácsony) a többséget képviseli, a valóságban azonban megvalósíthatatlanok.

Tarlós kifejtette azt is, hogy nem túl biztató látvány, hogy az ellenzéki oldalt teljesen szétrombolta, a maradékot pedig saját befolyása alá terelte. Ennek kapcsán elmondta, az ellenzéki oldalon teljesen megszűnt az egyes jelöltek önállósága és azok a bukott kormányfő bábuivá váltak, képtelenek lennének önállóan vezetni a várost.

Az ellenzéki jelöltek „önállóságáról” elég annyit észrevenni, hogy Kálmán Olgát simán letiltotta egy nyilatkozatról Gyurcsány egyik beosztottja, Karácsony pedig száz százalékban bízik abban a Gyurcsányban, aki épp most takarította fel vele a mosdót. Rólam nehéz hasonlókat elmondani

– fogalmazott.

Fotó: Magyar Hírlap/Bodnár Patrícia

(Szalai Szilárd, pestisracok.hu)

Ez cumi – Hatalmas pofont kapott Weber Brüsszelben

A Magyarországot, és a magyar kormányt támadó Weber Frédi csúfos vereséget szenvedett – Ha, ha, ha!