in ,

Szijjártó: Dacára minden nyomásnak, zsarolásnak és ultimátumnak, sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem

De nem ám

Szijjártó: Brüsszel nem tudja megzsarolni a lengyeleket és a magyarokat

 

Dacára minden nyomásnak, zsarolásnak és ultimátumnak, sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Varsóban, miután Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel tárgyalt.

A tárgyalások során bebizonyosodott, hogy

minél nagyobb nyomás alá akarnak helyezni bennünket Nyugat-Európából, minél többet zsarolnak minket, minél több ultimátumot intéznek hozzánk, annál stabilabb és erősebb lesz a lengyel-magyar együttműködés a migráció kérdésében”

– közölte Szijjártó Péter az MTI-vel.

A magyar külügyminiszter Charles Michel belga kormányfő azon kijelentésére reagált, amely szerint „ultimátumot adnak a migránsok befogadását elutasító” visegrádi országoknak. A belga miniszterelnök szavai szerint, ha június végéig nem sikerül konszenzusra jutni az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanácsban, akkor a V4-ek nélkül, minősített többségi szavazással fogják elfogadni a tervezett reformokat.

A megbeszélésen azt is világossá tették, hogy sem Magyarország, sem Lengyelország nem fog befogadni egyetlen illegális bevándorlót sem, ahogy eddig sem fogadott be.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Nem fogjuk feladni a határaink védelmét, ezt a legfontosabb biztonsági kérdésnek tartjuk”

– hangsúlyozta, hozzáfűzve: Budapest és Varsó számára az állampolgárok biztonsága az első számú kérdés. Brudzinskival megegyeztek abban is, hogy egyetlen olyan javaslatot sem fognak megszavazni az Európai Unióban, amely a betelepítési kvótát „akár konkrétan, akár átvitt értelemben, akár utalásszerűen is tartalmazza” – mondta Szijjártó.

Beszámolója szerint a két miniszter hasonlóképpen látja az ENSZ migrációs csomagjának tervezetét is. A készülő dokumentum azt szorgalmazza, hogy az országok nyissák meg határaikat, használják ki a bevándorlás előnyeit. António Guterres ENSZ-főtitkár egy bevándorláspárti politikus – szögezte le a magyar miniszter. Rámutatott: az ENSZ dokumentuma

alapvetően jónak és megállíthatatlannak tartja a migrációt. Mi ezt homlokegyenest ellenkezőképpen gondoljuk, a migrációt rossznak, biztonsági kockázatnak tartjuk, amelyet nemcsak hogy meg lehet, hanem meg is kell állítani”

– fűzte hozzá.

Az MTI azon felvetésére reagálva, hogy a menekültelosztást az uniós miniszterek a készülő Dublin IV. egyezmény keretében nem egyhangú, hanem többségi szavazással hagyhatják jóvá, Szijjártó leszögezte: mind magyar, mind lengyel részről „határozottan elutasítják”, hogy az EU „ugyanolyan gaz trükköt játsszon el, mint 2015-ben”, amikor az Európai Tanács egyhangú szavazással világossá tette, „hogy mindenfajta kvóta maximum önkéntes lehet, ehhez képest eggyel alacsonyabb szinten a belügyminiszterek többségi szavazással ezt megváltoztatták, s kötelezővé tették ezt a kvótát”.

Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Elutasítjuk, hogy az elkövetkező időszakban ehhez hasonló jogi gaztettet kövessen el bármilyen uniós intézmény”

– húzta alá Szijjártó.

Közölte továbbá: Varsóban infrastrukturális együttműködésről is tárgyalt Andrzej Adamczyk közlekedési és infrastrukturális miniszterrel. „Történelmi időszak előtt állunk Közép-Európa energiaellátásának biztonsága szempontjából” – fogalmazott, kifejtve: a küszöbön álló két beruházás nyomán létre tud jönni az észak-déli irányú gázfolyosó, amely a Balti-tengertől a Fekete-tengerig fog érni.

Elmondta: a magyar vállalatok teljes egészében lekötötték az amerikai cégek által a Fekete-tengeren kitermelendő romániai földgáz magyarországi szállítási kapacitását, a románok pedig 2022-re ki fogják építeni az ehhez szükséges kompresszorokat.

Szijjártó értesülése szerint a 2020-as évek elejére kiépülhet az a lengyel-szlovák interkonnektor is, mely kiegészíti az észak-déli gázfolyosó hálózatát, így a Balti-tengertől a Fekete-tengerig lehet majd gázt szállítani. Magyarország így az eddigi, Oroszországból származó importnak legalább a felét más forrásból is be tudja szerezni 2022-től kezdődően – hangsúlyozta Szijjártó, óriási energiabiztonsági előrelépésnek minősítve ezt.

(forrás: Bácskai Balázs, 888.hu)

HIVATALOS: Leleplezték az RTL-es propagandát: már csak az ellenzéknek szól a híradójuk

Szatyros Botka – Szatyorban vitték a 250 milliót Botka Lászlónak