in ,

Szakértő: a baloldal adóemeléseket tervez

Az elemző emlékeztetett, Gyurcsányék alatt emelkedtek a rezsiköltségek, elvették a 13. havi nyugdíjat és megadóztatták a családokat.

Amennyiben a baloldal hatalomra kerülne, biztosan megemelné az adókat – mondta a TV2-nek Deák Dániel, miután kiderült, hogy Dobrev Klárát indítja a DK miniszterelnöknek az ellenzéki előválasztáson. Az elemző szerint azonban a baloldal nem szokta betartani az ígéreteit, és

már most adóemeléseket terveznek.

Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt duplájára emelték az áramszolgáltatás árát, nőtt a rezsi, „megsarcolták a családokat, elvették a 13. havi nyugdíjat, és a csőd szélére sodorták az országot”. Deák Dániel szerint a baloldal az Egyesült Államok elképzelései szerint globális adónemeket vezetne be, és európai adók bevezetését is tervezi. Úgy vélte, az ellenzéki összefogás programja a 2006-os Gyurcsány-programhoz hasonló.

Dobrev a kommunista elit gyermeke

A TV2 felidézte, az is, hogy Dobrev családja a kommunista elit része volt, a DK-s politikus ebben a közegben, a hatalom kiszolgálói között szocializálódott. Nagyapja, Apró Antal az 1956-os forradalom egyik árulója volt, aki részt vett Nagy Imre és társai kivégeztetésben.

Dobrev anyja, Apró Piroska külkereskedelmi vonalon dolgozott, majd a a rendszerváltoztatást követően többek közt Horn Gyula kabinetfőnöke volt. Nagybátyja, ifjabb Apró Antal a kommunista titkosszolgálatnak dolgozott. Gyurcsány feleségének családjáról bővebben a Dobrev Klárát bemutató portrécikkünkben olvashat.

 

Íme a videó:

https://tenyek.hu/video/dobrev-a-dk-miniszterelnok-jeloltje

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Mindenki nyugodjon le szépen! Merkely: nincs szükség a harmadik oltás felvételére a Sinopharmnál

A Keménymag szanaszét trollkodta Feriné kampányát – Videó