in , ,

Szabó Tímea külföldi ügynök feladata a dezinformáció és a társadalmi elégedetlenség szítása – Erre kapott megbízást

Jól végzi a dolgát

Szeretnénk felhívni minden jobboldali politikus, újságíró, olvasó figyelmét, hogy az ellenzék igencsak jól szervezett kommunikációt folytat, mindenkinek megvan a jól leosztott feladata.
A hazugság náluk természetesen alap, de ez egyfajta titkosszolgálati módszer: dezinformáció.

Mivel a kormány összességében igencsak jól végzi a munkát gazdasági, családtámogatási és a járványügyi védekezés szintjén is, ezért a baloldal, az ellenzék, vagy ha úgy tetszik, a moslék egyik legnagyobb feladata a dezinformáció, valamint az emberek elbizonytalanítása. Legyen szó vakcináról, családtámogatási intézkedésről, egészségügyről, bármiről, az ellenzék célja: a dezinformáció.

Erre mutatunk egy korábbi példát. Az ellenzék egyik fegyvere az A-Hang nevű NGO, amelyik szintén külföldről kézivezérelt nem kormányzati szervezet, mely szintén titkosszolgálati módszerekkel végzi feladatát. Ők szervezték a hódmezővásárhelyi balhét is, az első választáson, amivel Márki-Zay Péter át tudta venni a hatalmat a város fölött és azóta is uralkodik rajta. Az “eredményt” mindenki látja. Ugyanez az A-Hang szervezett Budapest-szerte mesterséges társadalmi elégedetlenséget az önkormányzati választások előtt. Erről a vadhajtasok.hu is beszámolt akkor és észre is vette a hírportál az aktivisták A-Hang jelvényét, amit Bede Zsolt számon is kért rajtuk.

Azon a bizonyos tüntetésen a Budapest-Vác vonal lassúsága és a vonaton ingázók témáját / problémáját karolták fel, az aktivisták pedig SMS-ekben rendszeresen szították a hangulatot az Andy Vajna féle Rádió1-en, a Balázsék c. rádióműsorban, ami reggelente hétköznap az ország egyik leghallgatottabb adása. A vadhajtasok.hu a helyszínen volt egy A-Hang által szervezett tüntetésen is, ami szintén ebben a témában hergelte az embereket a Keleti pályaudvarnál. A sok hergelés és az elégedetlenség folyamatos szítása végül célba ért: Kamu Geri lett a főpolgármester, persze egy “kis” külföldi segítséggel.

 

És itt el is érkeztünk Szabó Tímeához. Ő ugyanennek a módszernek az ismerője. Jól kiképezték, nem véletlenül volt ő Afganisztánban sem. Különös karrier, igaz? Szabó Tímea nem buta. Tudja mit csinál. Tudja, hogy hazudik, direkt csinálja. Ő az a fajta, aki direkt hazudik, nem hiszi el, direkt hazudik. Aki egy kicsit ismeri a pszichológiát, az emberi viselkedést, rajta látni, nagyon jól látni, hogy tudja, hogy hazudik. Feladatot lát el. Aljas, sunyi és embertelen feladatot lát el.

Ő az a fajta gazember, aki a hatalom megszerzéséért megtesz mindent: pontosan ugyanolyan aljas kis sunyi szervezet az Párbeszéd, mint az SZDSZ volt: csak pár százalékos, de ők csóválják a kutyát. Ők a farok. Szabó Tímea tehát tudatosan hazudik, nagyonis tudatosan provokál és kötözködik a kormánypárti politikusokkal, a legalpáribb és leggátlástalanabb módon. Rendes javaslatai nincsenek és soha nem is lesznek a Parlamentben, az ő feladata a hergelés, a provokáció és a hazugságok elterjesztése, országszerte. Olyan mértékű dezinformációs tevékenységet folytat, olyan pofátlan dolgokkal hergeli a magyarokat, hogy még a jobboldali sajtó is belesétál a csapdába és népszerűsíti a felháborító baromságait. Népszerűsíti, hiszen leközlik.

 

Mit lehet tenni?

Nekünk van egy módszerünk, itt a Mindenszo.hu szerkesztőségében: ha bármi marhaságot kitalál, akkor a konkrét mondandójáról nem írunk, hanem csupán annyit, hogy éppen melyik politikust támadta meg és leírjuk, hogy megint hazudik. Így nem jut az emberek tudomására maga a hazugság, maga a dezinformáció, csak annyit közlünk, hogy megint böfögött valamit az éterbe, ami marhaság, ne vegyék be az újabb ámokfutását. Ennyi a feladat. Reméljük lassan a jobboldali sajtó is rájön, hogy ha népszerűsítjük pl. Szabó Tímea konkrét mondanivalóját, azzal csak őt segítjük. Helyette ki kell röhögni, le kell járatni, vissza kell támadni és el kell taposni. Ennyi! A gazembereket el kell taposni.

 

mindenszo.hu

Gyere, csatlakozz Telegram oldalunkhoz is!
https://t.me/s/mindenszo

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Igen, Müller Cecília volt beoltva és nem volt rajta a kupak az injekciós tűn! Mutatjuk a részleteket

Mit keresünk még az EU-ban? Ursula nem tud vakcinát szerezni, Jourovát pedig nem érdeklik az őshonos kisebbségek – Videó