in ,

STOP Soros a cseheknél is? – A cseheknél is kezd betelni a pohár Soros miatt

A Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) keddi közleményében nekiment a magyar származású tőzsdespekulánsnak

A bevándorlásellenes jobboldali SPD a tavalyi csehországi választásokon tíz helyet szerzett a 200 fős prágai törvényhozásban. Tomio Okamura pártja már a tavalyi kampányban is az illegális bevándorlás és az iszlamizáció megállítását, valamint a brüsszeli túlkapások elleni fellépést tűzte zászlajára. S ezt az irányvonalat a mai napig tartja.

A keddi közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a Soros György által támogatott, civilnek aposztrofált szervezetek Csehországban is a bevándorlást népszerűsítik,

épp ezért korlátoznák a Soros-féle NGO-k befolyását.

Mint írták, a Csehországban is ténykedő álcivil szervezeteken keresztül Soros György egy nemzetek feletti kormányt akar kialakítani – aláásva a nemzetállamok szuverenitását.

Okamura szerint komoly probléma, hogy a liberális politikai ideológiával átitatott NGO-k komoly befolyással vannak a kormányzati szervekre. Ezek az NGO-k pedig egytől egyig Soroshoz köthetőek. Mint írta, az NGO-k célja az:

hogy lerombolják a nemzeti identitásokat, a természetes kulturális és társadalmi értékeket, illetve támogassák a globális világrendhez tartozó pozitív diszkriminációt és az illegális bevándorlást.”

Bloomberg kommentárja szerint egyértelműen változóban van a cseh politikai klíma. Ezt jelzi Milos Zeman újraválasztása, a tavalyi választási eredmények (a bevándorlásellenes ANO kormányalakítási próbálkozásai, illetve az SPD parlamentbe jutása) és a V4-eknél rég nem látott összhang és együttműködés.

Magyarán: Csehországban is egyre többen gondolják úgy, hogy a Brüsszel által oktrojált liberális értékek, migránssimogatások nem előremutatóak a kontinens jövőjével kapcsolatban. A multikulti-imádat leáldozóban van.

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

A sivalkodók már Ausztria „orbanizálódásától” tartanak

Hoppá! – Érdekközösség alakult ki Magyarország és Ausztria között