in ,

Sokat térdelt érte – Lovaggá ütik Lewis Hamiltont

Bravó

Miután hetedik Forma-1-es bajnoki címét is bebiztosította, Lewis Hamilton neve is felkerült azoknak a listájára, akiket Újévkor lovagi címmel tüntetnek majd ki – írja a Motorsport.com oldal.

Lewis Hamilton 2008-ban szerezte meg a Brit Birodalom Rendje tagjainak járó kitüntetést, amikor az elsőt nyerte hét világbajnoki címe közül, még a McLaren csapat színeiben. A Daily Mail korábban azt írta, Boris Johnson miniszterelnök maga járt közben, hogy Hamilton megkapja a címet, azzal, hogy felíratta a diplomáciai listára.

Idén Hamilton nagy fölénnyel, 124 pontos különbséggel megnyerte hetedik világbajnoki címét is (hatodikat a Mercedes istállóval), így 2021. január elsején a királynő lovaggá üti a minden idők legtöbb futamgyőzelmét szerző pilótát.
Hamilton lesz a Forma-1 negyedik lovagi címmel kitüntetett versenyzője két másik brit, Sir Jackie Stewart és az idén elhunyt Sir Stirling Moss, illetve az ausztrál Sir Jack Brabham után. Sir Frank Williams és csapatának társalapítója, Sir Patrick Head is megkapták az elismerést.

„Szeretem a munkámat, szeretek versenyezni. Még ezalatt a nehéz idő alatt is kommunikálok a mérnökeimmel, és igyekszem koncentrálni azokra az apróságokra, amik ezt a sportot és a technológiát mozgatják. Mindenki nagyon vigyáz a COVID miatt, az egész munkakörnyezet megváltozott. Azonban a versenyzés az egész lényege, ezt szeretjük, és hálás vagyok, hogy ez a munkám”
– nyilatkozta nemrég a brit pilóta, aki Michael Schumacherrel holtversenyben vezeti a legtöbb világbajnoki címmel rendelkező pilóták listáját.

 

(szeretlekmagyarorszag.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Ezzel mindenki egyetért! Véleményünk 2020-ról, 40 másodpercben! Videó

Vége a rettenetes 2020-nak. 2021 legyen a felkészülés éve – Készüljetek!