in , , ,

Sok hűhó semmiért – Nem valószínű a Fidesz kizárása a nyugati sajtó szerint

Miközben Manfred Weber ultimátumától hangos a nemzetközi sajtó, addig a Fidesz képviselői nyugalomra intenek

Miközben Manfred Weber ultimátumától hangos a nemzetközi sajtó, addig a Fidesz képviselői nyugalomra intenek. Ha figyelmesen olvassuk a megjelent cikkeket, kiderül, a Fidesz kizárása nem valószínű. Legalábbis az EP-választások előtt semmiképpen sem.

 

Mint ismert, Manfred Weber az EPP csúcsjelöltje három feltételt szabott, hogy a Fideszt ne zárják ki a Néppártból. Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azonnal és végérvényesen állítsa le kormánya Brüsszel elleni kampányát. A második, hogy a Fidesz bocsánatot kérjen az EPP tagpártjaitól. A harmadik pedig, hogy a Közép-európai Egyetem megmaradása Budapesten biztosított maradjon. A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző  – mondta a Manfred Weber az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.

Minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik. Nekik kell jelezniük, hogy maradni szándékoznak az EPP-ben

– szögezte le a néppárti csúcsjelölt. Weber ultimátumát megerősítette több nyugati politikus is.

Ezek a feltételek vitathatatlanok, azokat teljesíteni kell, ellenkező esetben további lépések fenyegetnek

– írta Sebastian Kurz kancellár, Johannes Hahn bővítési biztos és Ottmar Karas osztrák EP-képviselő közös nyilatkozatában. A plakátügyben érintett Juncker is megszólalt:

Ami sok, az sok

– nyilatkozta ZDF-nek, majd újra hazugságok terjesztésével vádolta a Fideszt.

A németek szava lesz a döntő

Nem eszik azonban olyan forrón a kását Deutsch Tamás szerint. A Fidesz EP-képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy csak 13 tagpárt jelezte, kizárnák a Fideszt, az EPP-nek pedig 79 tagpártja van.  A német Die Zeit hosszan foglalkozik a Fidesz esetleges kizárásával, amiről az EPP a tagállami vezetők e havi csúcstalálkozóját megelőzően, ­március 20-án fog tárgyalni, de pontosan nem tudni, hogy a választmány miről szavaz majd – írta a német lap. Bedobták, hogy a kizárás mellett az a lehetőség is felmerült, hogy a párt tagságát ideig­lenesen, bizonyos feltételek mellett függesszék fel. A döntést a pártcsalád mintegy 260 főt tömörítő választmányának kell eldöntenie. Tudni kell azonban, hogy egy döntően németek dominálta csoportról van szó. A Fidesz kizárásáért agitáló skandináv és a Benelux-államokhoz tartozó kis pártok szava tehát itt kevesebbet számít. Mivel a Kereszténydemokrata Unió az EPP legnagyobb tagja, értelemszerűen ők delegálják a legtöbb választmányi tagot – írja a Die Zeit. Az is igaz ugyanakkor, hogy a németekre nem biztos, hogy úgy számíthat a Fidesz, mint néhány évvel korábban. A CDU-CSU pártszövetség frakcióvezetője nemrég, kijelentette, hogy nem tartja elvetendő ötletnek, hogy 2030-ra muszlim vezetője legyen a kereszténydemokratáknak és az országnak.

Ha jó politikus, és képviseli az értékeinket és a politikai nézeteinket, miért ne?

– fogalmazott Ralph Brinkhaus az Idea evangélikus hírügynökségnek. Németországban is változnak tehát a dolgok.

Az EPP lábon lőné magát a Fidesz kizárásával

Az osztrák Der Standard arról ír, hogy az Európai Néppárt vezetői az EP-választás előtt nem akarják kizárni a Fideszt a pártcsaládból. A lap szerint a pártvezetés attól tart, hogy a Néppárt annyi mandátumot fog veszíteni a májusi EP-választáson, hogy a Fidesz nélkül nem lesz elég szavazatuk a bajor CSU-s Manfred Weber bizottsági elnökké választásához. Feltehetőleg arról van csak szó tehát, hogy az Európai Néppárt egyes nyugati politikusai úgy érzik, a Fidesz egzecíroztatásával több szavazatot szerezhetnek hazáikban, mint azzal, ha békén hagyják a magyar tagpártot. Orbán Viktor is valami hasonlóra utalt a Welt am Sontagnak adott interjújában:

Juncker úr megítélése Nyugaton és Keleten merőben különbözik, Nyugat-Európában az EPP azzal kampányol, hogy az új csúcsjelölt, Manfred Weber majd Juncker úr munkáját folytatni fogja. Ez Közép-Európában politikai öngyilkosság, mivel Juncker úrnak itt alig van tekintélye. Ha az EPP győzni szeretne Közép-Európában, azt kell mondania itt: Juncker úr a múlt, Weber úr a jövő

– nyilatkozta a német lapnak a magyar miniszterelnök. Az EPP nyugati politikusai is feltehetőleg tudják tehát, hogy a Fidesz plakátkampánya igenis hoz a konyhára. A miniszterelnöki interjú után a Die Welt megkérdezte olvasóit, hogy mit gondolnak a magyar miniszterelnök bevándorlási politikájáról. A lap olvasóinak döntő többsége épp Orbán Viktor migrációs javaslatának adott igazat. Tegnap délutánig a lap internetes felületén szavazók 82 százaléka értett egyet egy schengeni belügyminiszteri tanács felállításával.

A Néppárt tehát nem valószínű, hogy elkövetné azt a hibát, hogy kizárja azt a tagpártját, aminek politikáját a jobboldali szavazók támogatják nyugaton is. Erre utalt Deutsch Tamás is amikor kifejtette,  hogy az Európai Bizottság által készített felmérés azt mutatja, hogy a 27 – ebbe nem számolják már bele az Egyesült Királyságot – EU-s ország 300 milliónál is több választópolgárának 75 százaléka szerint a legfontosabb kérdés a migrációs válság.

Márpedig a bevándorlásról Orbán Viktor beszél a legmarkánsabban a Néppárton belül. Májusban pedig választások lesznek, így az EPP-nek szüksége van a magyar miniszterelnök révén megszerezhető szavazatokra nyugaton és Magyarországon is.

Forrás: Die Zeit, Die Welt, Der Standard, PAP, Idea, Magyar Nemzet, 888.hu, Azonnali.hu Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

(forrás: Csekő Imre András, pestisracok.hu)

Nem stadion – Indul a falusi csok

Szakadunk a röhögéstől – Újra az ellenzéket szivatja a RAJT mozgalom – Molnár Tamásék akcióban – videó