in ,

Sivalkodik a bajszos, beszólt Orbán Viktornak – Bokros a történelem szemétdombján látná Orbán Viktort – Mondja ezt a szemétdombon levő Bokros

Bokros Lajosnak ezúttal Orbán Viktor kirgizisztáni látogatása nem tetszett

Bokros Lajosnak ezúttal Orbán Viktor kirgizisztáni látogatása nem tetszett, aminek hangot is adott a Facebookon. Az egykori pénzügyminiszter, ma a nulla százalékos MoMa párt vezetője új bejegyzésében helyet ad a „van sapka, nincs sapka” érvrendszernek is.

Fotó: MTI, szerk.

Azt írja, „van valami végtelenül nevetséges abban, hogy az iszlámot idegenként gyűlölő Orbán magára veszi a tiszteletbeli türk vitéz köntösét”. Tehát: a tévesen iszlamofóbnak (egyben persze antiszemitának is) kikiáltott kormányzati politika is baj, ahogy az is, ha a magyarok a velük szimpatizáló, őket rokonoknak tartó népek felé nyitnak. „Ott áll a mi szeretett vezérünk a kazah, kirgiz, üzbég, türkmén, azeri és török demokraták között és mosolyog” – folytatódik az írás. Egyszerűen felháborító, hogy a miniszterelnök más, magukat szintén Attila leszármazottainak tartó népek vezetői társaságában mosolyogni merészel.

Bokros Csomag Lajos kissé csapongó bejegyzése következő részében már arról ír, hogy a szíreket „Orbán orosz barátai” lövik halomra. Bokros arra próbálhatott utalni, hogy barbárság muszlim országokkal jóban lenni, miközben a szintén muszlim országok menekültjeivel nem törődünk. Bizonyára puszta véletlen, hogy az iraki Tell-Aszkúf város Magyarországról kapott második nevet. A magyar kormány pedig embertelenségéről ad számot, amikor nem hívja meg a migránsokat, hogy lélekvesztő gumicsónakokon hánykolódva, embercsempészek teherautóiban összezsúfolva induljanak a sokak számára biztos halált jelentő útra Európa felé.

Bokros Kereszténységféltő Lajos azonban továbbmegy. A keresztény Örményországgal megromlott diplomácia után a keresztény Ukrajnát sajnáltatja: „Elfelejtettük azt is, hogy Oroszország megcsonkította szomszédunkat, a keresztény Ukrajnát”. Ukrajna annyira keresztény, hogy sárba tiporja a kisebbségek, köztük a magyarok jogait. „Szívesen harapna a magyar kormány is egy falatkát a földre tepert ország vérző húsából” – folytatja.

Bokros Elmúltszázév Lajos bejegyzését a következő gondolatokkal zárja: „Ne felejtsük el, hogy az elmúlt száz évben a Nyugat bebizonyította civilizációs fölényét minden barbársággal szemben. Hitler, Sztálin, Mao, Franco, Pinochet és Marcos a történelem szemétdombján hevernek. Van veszélye annak, hogy minden türk vezér hamar követi őket. Igazi és tiszteletbeli türk vezér egyformán.” Egyértelmű üzenet ez Orbán Viktornak, aki ma este ismét megbukott egy kicsit. Bokros azt várja, hogy a miniszterelnök szemétdombra kerül, arra viszont nem gondol, hogy ő már két évtizede a szemétdombon hever. Na, persze nem a történelemén.

 

(forrás:demokrata.hu)

Van egy kis apród?

Még soha ennyi németet nem öltek meg a „külföldiek”, mint manapság