in

Sára Botond: A józsefvárosiak ismét óriási felhatalmazást adtak a kormánypártoknak

Úgy néz ki, nem éled újjá Demszky Gábor lezüllött “világvárosa”

Úgy néz ki, nem éled újjá Demszky Gábor lezüllött “világvárosa” a Józsefvárosban, miután a dekadens főpolgármester egykori vezetőtársa és követője csúfos vereséget szenvedett a vasárnapi időközi polgármester-választáson, amelyre azért volt szükség, mert az eddigi polgármester, Kocsis Máté az országgyűlésben, a Fidesz-frakció élén folytatja munkáját.

A balliberális, álcivil Győri Péternek még úgy sem sikerült győznie, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlóan a szélsőjobbtól a szélsőbalig minden kormányellenes erő felsorakozott mögötte, a Jobbikból kilépett Pintér Attilát leszámítva, aki néhány napja visszalépett a polgármesteri megméretésből. 

Vasárnap este a Fidesz-székházban tartott sajtótájékoztatón Kocsis Máté elmondta, Budapest közepén is győztek a kormánypártok, vagyis az emberek ismét véleményt mondtak az ellenzékről. Az új polgármester, Sára Botond kifejtette, az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP mögött áll, ennek oka pedig az elmúlt nyolc év teljesítménye. 

 

Budapest közepén a kormánypártok hatalmas győzelmet arattak. Az eredmény vitán felül áll, a választók ma véleményt mondtak az ellenzékről.

– mondta Kocsis Máté a Fidesz-székházban vasárnap este, ahová kampánycsapatának mintegy kéttucat tagjával, illetve az új polgármesterrel érkezett. A Fidesz frakcióvezetője kifejtette, az emberek kimondták megint, hogy nem kérnek a bevándorláspártiakból sem együtt, sem pedig külön-külön.

Józsefváros jó kezekbe került!

– jelentette ki a politikus.

Hozzátette: a kerület jövőbeli sikerei szempontjából nagyon fontos, hogy a polgármester és az országgyűlési képviselő együtt tudjanak működni. 

Sára Botond, Józsefváros polgármestere – Fotó: PS

A sajtótájékoztatón az újonnan megválasztott polgármester is köszönetet mondott a választóknak, de nem csak azoknak, akik rá szavaztak, hanem azoknak is, akik elég fontosnak tartották, hogy véleményt nyilvánítsanak vasárnap. Sára Botond kifejtette, nagy felhatalmazást kaptak ismét a kormánypártok, és az összefogás leginkább a Fidesz-KDNP oldalán áll.

Mint előző tudósításunkban megírtuk, Sára Botond 100 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 62,85 százalékával nyert, Győri pedig 36,39 százalékot kapott.

A vasárnapi időközi választáson Győri Péter a szavazatok 36 százalékát kapta. A “független” politikus egyébként korábban a hajléktalanok ellátásáért felelt a Fővárosi Önkormányzatnál, még Demszky Gábor polgármestersége idején, a kampányban kifejtette, hogy szerinte soha senki nem tett annyit Budapestért, mint Demszky Gábor, továbbá, ha ő nyerne, senkit nem engedne kiköltöztetni Józsefvárosból.

Mint közismert, Józsefváros az ottani polgárok 1956-os hősi kiállása miatt “büntetésbe került” a Kádár-diktatúrában, polgári és nagypolgári épületeit lezüllesztették, az ország különböző pontjairól importált lumpenekkel költöztették tele.

Kocsis Máté két ciklusa alatt megkezdődött a rend és a polgári milliő helyreállítása, számtalan példaértékű fejlesztés mellett sikerült a bűnözői csoportokat is kiszorítani, visszaszorítani.

A kerületben azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a tisztséget eddig betöltő Kocsis Mátét áprilisban parlamenti képviselővé választották. Az új polgármester Sára Botond jogász, jelenleg Józsefváros alpolgármestere, és eddig Kocsis Máté általános helyettese volt.

Az V. kerületben, Belváros-Lipótvárosban a 4. számú egyéni választókerületben is időközi önkormányzati választást tartottak, ott is a Fidesz-KDNP jelöltje, Balla Valéria vezet, hatalmas fölénnyel, 67 százalékos eredménnyel.

Vezető kép: PS

(forrás: Dezse Balázs, pestisracok.hu)

Magyarország felajánlotta a segítségét

Farkasházy elvtárs rettentően sivalkodik az M4 tv-re – „Nemcsak, hogy állandóan migráns híreket tesznek a sportadások közé, hanem azok többször még hazugok is”