in ,

Salvini felkészült az illegális bevándorlók kipaterolására

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini megtette az első lépéseket az országban tartózkodó illegális bevándorlókkal szemben. Új tervet jelentett be

Matteo Salvini új javaslattal állt elő. A tárcavezető célja, hogy az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlókat kipaterolja. A belügyminiszter most bejelentette, hogy megkezdik az illegálisan itt tartózkodó bevándorlók kitelepítését, visszaküldik őket az érkező országokba. Erre Olaszország 12 millió eurót szán, ami legalább 2700 migráns kitelepítését jelenti. Az új javaslat első lépése annak a kitelepítési programnak, melyet Salvini már korábban elindított azzal, hogy lezárta az olasz kikötőket az illegális bevándorlók és a Soros-féle NGO-k elől.

Fotó: AFP

A javaslatra az EU is ad pénzt, célja, hogy a Nigériából, Elefántcsontparkból, Bangladesből és Pakisztánból érkező bevándorlókat mind visszatelepítse – írja a Breitbart. Matteo Salvini azt mondta: az előző, Renzi-kormányok idején ezek a lépések elképzelhetetlenek voltak,

De miután a befogadást szinte a nullára redukáltuk, most már a kitelepítésen dolgozhatunk, és magabiztos vagyok!”

Az olasz belügyminiszter szóvivője elmondta: a kitelepítési program várhatóan 2019. februárjában indul, és 2021. december 31-ig tart majd.

(Csordás Bettina, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bréking! – Romokban a német közbiztonság: újabb fesztiválon zaklatták a nőket

Agybaj – A Mérce.hu szerint egy kis időre jobb hely lett Magyarország Tisza István meggyilkolásával