in

Sajtóklub: Hazugságra épül a tüntetés

Kormányellenes tüntetést szervezett az ellenzék a Parlament elé

Kormányellenes tüntetést szervezett az ellenzék a Parlament elé. A „2.0 Mi vagyunk a többség” nevű eseményre a közösségi oldalon több ezren jelezték részvételüket.

Bayer Zsolt szerint Márki-Zay Péter, az esemény „vezérszónoka” kinevezte önmagát az új ellenzék élére. Huth Gergely hozzátette: miután különböző ellenzéki pártok támogatása révén megválasztották polgármesternek, azonnal hátba szúrta a támogatóit.

Azt állítják, hogy ők százezren voltak, – kiszámoltam – ez a választásra jogosultak 1,8 százaléka. Amikor ők azt üvöltik, hogy mi vagyunk a többség, akkor ez valójában egy elenyésző kisebbség meglehetősen nagypofájú megnyilvánulása

– mondta Bencsik András a Magyar Demokrata főszerkesztője.

Bayer Zsolt kiemelte: amikor egy gyűlölködő molinó mögött vonulnak fel a tüntetés résztvevői, azzal nemcsak a magyar miniszterelnököt, de azt a 2,8 millió embert is vérig sértik akik a magyar miniszterelnökre és pártjára szavaztak.

Ha ezek az emberek kerülnének hatalomra akkor Magyarország államformája folyamatosan alkotmányozó utcabál lenne. Már eleve a tüntetés vezérmondata, hogy „Mi vagyunk a többség 2.0” is egy ordas hazugság

– emelte ki Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője. Hozzátette: az általuk elképzelt valósághoz hozzáhamisították a számokat, például azzal, hogy a listás szavazást vették figyelembe, és az öt százalék alatti pártokat is hozzáadták. A mandátumok többségét kell elnyerni, nem pedig a szimpátia többséget. A demokrácia nem így működik – húzta alá.

A teljes beszélgetés:

ECHO TV – A Nemzet hangja – Sajtóklub

 

(forrás:www.echotv.hu)

Helyretette a magyar külügy a magyarokat sértegető Thomas O. Meliát

HOPPÁ – Egyre több osztrák tanul magyarul