in ,

Rendőrökre támadt, gyanúsított lett az új SZDSZ elnöke

A Momentum egy másik üdvöskéjét, a korábban a Gyurcsány-párt ifjúsági szervezetét vezető Szarvas Koppány Bendegúzt is gyanúsítottként fogják meghallgatni

A Momentum egy másik üdvöskéjét, a korábban a Gyurcsány-párt ifjúsági szervezetét vezető Szarvas Koppány Bendegúzt is gyanúsítottként fogják meghallgatni.

 

Befejezte az ügyészség annak a több száz órányi felvételnek az elemzését, amit decemberben és januárban rögzítettek a Kossuth téren, az ellenzéki tüntetéseken – hangzott el az M1 híradójában. A képsoroknak hála sokakat sikerült azonosítani a rendőrökre támadó, kövekkel, üvegekkel, füstbombákkal dobálózó vandálok közül.

Az már korábban kiderült, hogy a gyanúsítottak között van a Momentum elnöke, Fekete-Győr András, és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz is. Utóbbi egyébként nem is olyan régen még a gyurcsányista DK ifjúsági szervezetét vezette, de aztán számító, megélhetési politikusként rájött, hogy a Momentumban több babér teremhet a számára.

Fotó: MTI

A randalírozók az ország karácsonyfája alá tett, szegény sorsú gyermekeknek szánt szánkókat sem kímélték: többet közülük összetörtek és felgyújtottak. A rendőrök ötven tüntetőt előállítottak.

Az elfogottak között 11 büntetett előéletű ember és több külföldi állampolgár is volt. Összesen 16, a munkáját végző rendőr sérült meg, a rendőrség eszközeiben kétmillió forintos kár keletkezett.

A Központi Nyomozó Főügyészség magánszemélyek és a rendőrség feljelentései alapján több büntetőeljárást indított hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. Most, hogy az ügyészség befejezte a több száz órányi kamerafelvétel vizsgálatát, a felvételek segítségével azonosított, bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személyeket egymás után idézik be kihallgatásra.

A Központi Nyomozó Főügyészség a demonstrációkon a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekmények ügyében több mint száz feljelentett esetet vizsgált meg. Kamerafelvételek kiértékelését követően jelenleg az elkövetők azonosítása van folyamatban.

Mint már említettük, a gyanúsítottak között van Fekete-Győr András is, aki az egyik tüntetésen füstbombával támadt a rendőrökre.

Szarvas Koppány Bendegúzt, akinek a gyanúsítását a választások előtt a mentelmi joga miatt megszüntették, napokon belül, amikor jogerős lesz az EP-választások végeredménye, várhatóan ismét beidézik gyanúsítotti kihallgatásra.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult 49 nyomozásban eddig 20 gyanúsított kihallgatására került sor

– mondta az M1-nek Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

(Horváth Tamás, 888.hu)

Figyelem! Itt a magyarázat – Ez történt az MSZP-vel vasárnap

Nem stadion – Ifjúsági bajnoksággal mutatkozik be Kaposvár új versenyuszodája