in ,

Pletyka a választási csalás, nem érkezett még panasz

A Bajnai-kormány államtitkára is cáfolja az összeesküvés-elméleteket

A jelenlegi eredmények szerint 2 559 192 voksot kapott a Fidesz az országos listán. Legalább ennyi ember véleményét és döntését veszik semmibe azok, akik szervezett álhírgyártást és hangulatkeltést folytatnak a vasárnapi országgyűlési választás tisztaságával kapcsolatban.

A pártok szerdán megkapták a szavazókörök összesített jegyzőkönyveit, de lapzártánkig nem nyújtottak be panaszt a Nemzeti Választási Irodához. 

 

Tegnap dél óta adták ki a már összesített szavazókörökben tizenegyezer szavazókör beszkennelt jegyzőkönyveit az azt igénylő pártoknak – közölte Listár Dániel. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szóvivője tisztázta azt is: a választás eredménye elleni fellebbezés határideje nem járt le szerda délután négykor, mivel csak szombaton lesz végeredménye a vasárnapi voksolásnak.

Tegnap csak a választásokkal kapcsolatos egyéb eseményekkel – például a kampányszabályok megsértésével – kapcsolatos panaszok benyújtásának határideje járt le. A külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazó választók szavazatait szombaton fogják összeszámolni, az akkor megállapított hivatalos végeredmény ellen április 17-ig lehet panasszal lehet élni.

Ide tartozó hír, hogy tegnap estig várhatóan valamennyi külképviseletről megérkeztek a szavazatokat tartalmazó urnák az NVI-be, utoljára Londonból, Manchesterből, Edinburgh-ból és Stuttgartból.

A hangulatkeltők és álhírgyártók egyszerűen nem ismerik a voksolásról szóló eljárást
Fotós: Bach Máté

A választáson csúfos kudarcot szenvedett ellenzék közben a hivatalos utat kerülve, a közösségi médiában, internetes fórumokon tüntetést szervezve próbál hangulatot kelteni, elbizonytalanítani a közvéleményt a választás törvényessége kapcsán.

Az EBESZ értékelését is figyelmen kívül hagyva Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a szavazatok újraszámlálását követeli. Korábban az LMP, az MSZP és a Jobbik is bejelentette, hogy az NVI-hez fordul. Az NVI azonban tegnap arról tájékoztatott, hogy az április 8-i országgyűlési választáson az egyes pártokkal, választási szervekkel kapcsolatban konkrét panaszt, érdemi kifogást addig még senki nem tett.

A terjedő összeesküvés-elméleteket cáfolja Tordai Csaba alkotmányjogász, a Bajnai-kormány jogi és közigazgatási államtitkára az Átlátszón. A fideszes elfogultsággal nehezen vádolható szakember leírja: „A terjedő konteók egy része fullra alaptalan és a választási eljárás ismeretének hiányából fakad.” Megállapítja: a szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni, mivel ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba.

Leírja, hogy a papíralapú jegyzőkönyvekkel összevethetőek az informatikai rendszerben rögzített adatok, és ha eltérés van, az menthetetlenül kiderül. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az informatikai rendszerben rögzített szavazóköri adatok nyilvánosak.

– A vasárnapi választás során a 10 285 szavazókör mindegyikében volt mód arra, hogy a pártok delegáltakat küldjenek a szavazatszámláló bizottságokba (szszb) – hívta fel lapunk figyelmét Mihály Mária. A Budapest 10. országgyűlési egyéni választókerület 34-es számú szavazókörének szavazatszámláló bizottsági elnöke szerint a csalást az is kizárja, hogy a választás napján a szavazatok megszámlálását ­követően az szszb összes tagja által jóváhagyott jegyzőkönyveket egyeztetni kellett a helyi választási irodával.

Azt is leszögezte, hogy a híresztelésekkel szemben nem tűntek el a jegyzőkönyvek, mivel a pártdelegáltak részére, az átadás-átvételt szignózva, átnyújtották az előzetes eredmény alapján a szavazóköri egyéni és pártlistás jegyzőkönyvek eredeti vagy fénymásolt példányát is, sőt fotózni is lehetett a jegyzőkönyveket.

Tegnap Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben azt mondta: nem utal semmi tömeges csalásra, a magyar nép mást akart, mint amit az ellenzék nyújtott.

 

(forrás: Baranyai Gábor, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

Csicskul a Simicska párt – Morvai Krisztina ismét leoltotta a Jobbikot

Kiszivárgott : Itt a lista Soros György hazai embereiről