in ,

Pilhál: nem lennék Szabó Tímea ápolója. Talán harap is

Most Szijjártót kóstolgatja

Tegnap a magyar diplomácián keresett fogást Szabó Tímea ellenzéki honanya: „Nem látom, hogy Szijjártó bekéretné a budapesti német nagykövetség ügyvivőjét Petry Zsolt kapusedző kirúgása miatt. Bezzeg amikor az ellenzéki politikus, Navalnij haldoklott Putyin börtönében, rögtön behívatta az orosz nagykövetség ügyvivőjét. Ja, nem, fordítva” – szellemeskedett közösségi oldalán a viharos asszonyka. (Hogy fölvetése épületes marhaság – hiszen Petryé magyar ügy, Navalnijé nem –, azt valószínűleg az internacionalista delnő is tudja, csak hát most nem akadt más mószerolni való.)

Az ember úgy van ezzel a Szabó Tímeával, hogy miközben felszisszenve nézi, hallgatja, olvassa, kicsit sajnálja is, mentséget keres számára. Talán nehéz gyermekkora volt, mit lehet tudni, kiközösítették, rossz társaságba keveredett, légnyomást kapott Kabulban stb. Netán valami speciális tanfolyamon sajátította el a gonoszkodást. Mert az nem létezik, hogy valakiben csak úgy ennyire csúcsra jár a hazudozással habosított kéjes rosszindulat.

Volt, hogy a nyugdíjasok kitiltását kezdeményezte a tömegközlekedésből, mondván, az idősek felejtsék el a villamosozást, buszozást, maradjanak veszteg az ülepükön. Máskor leszidta az Orbán- kormányt, amiért az képes volt orvosi védőfelszerelésekkel segíteni a határon túli honfitársainkat. Igaz, volt „humanitárius” javaslata is: évekkel ezelőtt azzal állt elő, hogy jó magaviselet esetén 16 hónap után ki kell engedni a börtönből azokat az anyákat, akik megölték újszülöttjüket.

Határozott zavart érzek képviselő asszonynál. Nem lennék az ápolója. Talán harap is.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Menczer Tamás: a Pfizer-, a Szputnyik- és a Sinopharm-vakcinák kilencven százalék feletti hatékonysággal bírnak

Agyhalál – Besült a vakcinaellenesség – Indul a Navalnijozás