in ,

Pilhál nekiment a hazaáruló Cseh Katalinnak

„Elég a hazaárulózásból!” – kezdte szerdai Facebook-bejegyzését Cseh Katalin

„Elég a hazaárulózásból!” – kezdte szerdai Facebook-bejegyzését Cseh Katalin, a Momentum uniós képviselője. (Elsőre úgy olvastam: „Elég a hazaárulásból!” – meg is lepődtem a nem várt önkritikán, de aztán újraolvastam: „hazaárulózás”.)

Ja, igen, rosszul esik neki. Őt, Cseh Katkát hazaárulózzák le, aki pedig, mint írja, kiáll jogállamiságért, demokráciáért, Magyarországért, valamint Európáért. És most csehül érzi magát… A bejegyzésében jól megkapjuk a magunkét mi, hazaárulózók (én is közéjük tartozom); legtöbbünk már akkor ezen a nézeten volt, amikor a porondra lépő Momentum megfúrta a nemzet évszázados álmát, az olimpiarendezést. (Úgy is mondhatnám, átjátszotta azt jótevőjének, Emmanuel Macronnak, jelesül Franciaországnak…) Nem idézném a teljes levelet, a lényeg: éppen a Fidesz az, amely a magyar nemzet érdeke ellen politizál: világszínvonalú egyetem működésének ellehetetlenítése, keleti diktátorok átjáróháza, Tiborc stb. Miközben ő, Cseh Katka mellszélességgel a XXI. századért fáradozik: klímapolitika, euróbevezetés, botmixer, miegyéb.

„Több százezer magyar állampolgár bizalmából lettem képviselő – folytatódik a szózat –, azt várják tőlem, hogy a Momentum programját képviseljem […] egy erősebb Európáért és szorosabb integrációért dolgozzak.” Emlékszem, hogy Katka párttársa, a szintén brüsszeli „integráns” Donáth Anna is hasonlókat mondott a kiutazása előtt. Azt ígérte, Magyarország hangja lesznek Európában. (Világért sem írnám ide az akkori kommenteket…)

Mintha a kilencvenes évek affektáló, arrogáns „szürkeállományát” hallanánk: „Tudjuk! Merjük! Tesszük!”

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bödőcs levaracskosdisznózta Orbán Viktort – Mindenki keresse meg Bödőcsöt és küldje el a kurva anyjába!

Nagy József szerint Jeszenszky Zsolt egy gyökér idióta – Videó