in ,

Pilhál jól elküldte az OPNI-ba Varju Lászlót

Tekintve, hogy a hét végén megrendezett évadnyitó ellenzéki színielőadásokból hiányoztak az új elemek, azok publicisztikai méltatásától most eltekintünk.

A Varju-kunszt

Tekintve, hogy a hét végén megrendezett évadnyitó ellenzéki színielőadásokból hiányoztak az új elemek, azok publicisztikai méltatásától most eltekintünk. Csak annyi volt az újdonság, hogy Kordás László szakszervezeti vezér bejelentette: öt napot adnak a kormánynak tárgyalóbizottság felállítására, ellenkező esetben sztrájksorozatba kezdenek, és megbénítják az országot. Megnézheti magát „a tőkével alkut kötő” Orbán-kabinet, amiért „az ordas lelkű profitvadászokat választotta”. (Kemény legény a kétmilliós Harley–Davidsonnal közlekedő Kordás Öcsi, akit már a 2012-es éhségmenet szervezői közt is láthattunk – vele együtt menetelt egy másik ismert éhező, a százmilliós Simon Gábor szocialista elnökhelyettes is.)

Elemeznivaló persze így is akadt. Elmélázhattunk például a köztelevízió „A stúdió elleni rohamtól a rohammentőig” burleszk-összeállításán, amely Varju László DK-s karakterszínész videón megörökített hányattatásait tárta elénk. Ismert, a honatya ellenzéki bajtársaival azért masírozott be a televízió épületébe, hogy élőben beolvassa a háborgók ötpontos követelését. Ám elképzelésük füstbe ment, az objektum biztonsági őrei útjukat állták. A képsorokon láthattuk, amint a csökönyös Varju erőnek erejével be akar menni az egyik stúdióajtón, huzakodni kezd a hivatalosságokkal, sőt a kialakult birkózómeccsről maga közvetít mobiltelefonján. (A higanymozgású Varju saját állítása szerint hajdan bányászként dolgozott – illetve, izé… Az elvtársi időkben a Mecseki Ércbányászat osztályvezetője volt. A bányabejáratot az ablakból látta…) A Varju-hívek az elveszített ­meccs miatt most óvással fenyegetőznek, a dúvad biztonságiakat okolják. Utób­biak, mondjuk, felléphettek volna szakszerűen is. Én egyébként a helyükben hagytam volna a földre fészkelő Varjut, szmájlizzon csak tovább kedvére. Vagy beengedtem volna egy stúdiónak álcázott gumiszobába.

Ha már a főnöke anno bezárta az OPNI-t.

(forrás: Pilhál György, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Paródia lett a szombati ellenzéki tüntetésből, mindenki rajtuk nevet

Agyhalál – Ezek csak rongálni tudnak – Plakátrongálásra szólított fel Jakab Péter