in ,

Pilhál is kiakadt, hogy nem lesz metróklíma, csak csobogó kutacskák

Klíma helyett hűtővíz

Egy esztendeje ilyentájt, hasonló kánikulában az akkor még csak főpolgármester-aspiráns Karácsony Gergely, hőmérővel a kezében a hármas metró egyik kocsijában vigyorgott a tévékamerákba, hívei pedig szaunához öltözve, különféle táblákkal – például „Tarlós-szauna” – követelték a metróvonal haladéktalan klimatizálását. A parádét követően Karigeri kijelentette: városvezetőként véget vet ennek az áldatlan állapotnak.

A minapi, Lehel téri jelenetben csupán a helyszín és a hőmérséklet egyezett (3-as metró, 35 fok), vigyorgást és tiltakozó táblát ezúttal nem láttunk. Sőt az időközben főpolgármesterré lett Karácsony Gergelyt sem, utóbbi helyett egyik alvezére a sok közül, Dorosz Dávid „klímavédelmi” helyettes celebrálta a metróállomás ivókútátadó ünnepségét. Tőle tudhattuk meg, hogy a kampányban beígért klímaberendezéseket nyolc darab, a 3-as vonal állomásain felállított ivókút fogja helyettesíteni. Ez tudniillik olcsóbb és zöldebb. Szó se róla, főpolgármester úr már korábban célzott a változásra, ilyeneket írt közösségi oldalán: „A kormányzati álhírgyárban nincs szünnap, a pofátlanság pedig – úgy tűnik – határtalan arrafelé. […] Az új városvezetésen kérik számon a klímaberendezések hiányát. Legyen világos: miattuk, kizárólag miattuk van döglesztő meleg nyáron a 3-as metrón. Ez az ő szégyenük.” Hogy mit írt a kormánysajtó? Például azt, hogy a fejlesztésekhez szükséges pénz (kormányzati támogatás plusz Tarlós-örökség) a városháza kasszájában van, csupán azt főpolgármester úr másra kívánja használni. Népes a csapat, rengeteg a „szakértő”…
Melege lehet Karigerinek is.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Besz*rt a náci! Megfutamodott az újságírók kérdései elől László Imre

Földi László kőkeményen kiállt Szakács Árpád és Raffay Ernő mellett!