in ,

Pilhál György odapörköl Vágó Istvánnak

Hogy meg ne feledkezzünk róla, a napokban újabb tudományos bejelentést tett közzé Facebook-oldalán Vágó István

TÖRÖK-ROHAM

Hogy meg ne feledkezzünk róla, a napokban újabb tudományos bejelentést tett közzé Facebook-oldalán Vágó István nyugállományú lángész, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. „Emlékeztetem a tusványosi szónokot, hogy (…) 150 évig volt hazánkban iszlám világ, mégis megmaradt a kultúránk, nyelvünk, többségi vallásunk. Na jó, a gasztronómiánk kicsit átvett abból a világból, de az nem vált kárunkra. A nálunk maradt törökök zöméből pedig magyar lett. Jó magyar.”

Betyáros felütés. Erre varrjon gombot, aki a Fideszre szavazott!

Ne kezdjünk el most töröközni, legyünk tekintettel Vágó Istvánra! Szakemberek szerint vegetatív folyamattal állunk szemben – mellőzöttsége miatt jönnek elő az ilyen akciók szegény Istvánnál. Az előrehaladott állapot tünetei ezek: flegma kinyilatkoztatás, vitaindító beszólás, vigyorogva előadott szellemi magamutogatás, hasonlók… Vágó beteg, aki valószínűleg a Szulejmán-sorozatot is nézi, mind sűrűbben öltöget nyelvet a világra, ugyanis régóta vesztésre áll szegény.

Betett neki az is, ahogy a tavaszi választás előtt sajátjai viselkedtek vele. (A hócipős Farkasházy Tivadar például azt javasolta neki egy tévés beszélgetésen, hogy tűnjön el, amiért a liberális kavarásban annyira jeleskedett. Vágó köpni, nyelni sem tudott – csak a szűk műsoridő mentette meg, hogy padlót ne fogjon.) Nem tesz jót a beteg állapotának a többi DK-párttárs (Láriferi, Niedermüller, Vadai és mások) állandó közelsége sem. Bár ez oda-vissza igaz…

Humanitárius ember tehát nem áll le vitázni provokátor Pistával. Világért sem mondja el neki a történelemórán tanultakat, hogy tudniillik a törökök a nálunk töltött másfél évszázad alatt a magyarság felét legyilkolták, elűzték a feldúlt országrészen stb. Az ember ilyenkor szép nyugodtan kivárja, amíg véget ér a szokásos roham, és csak azután kommentel: „Jobbulást, Pista!”

(forrás: Pilhál György, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hunyadi mozifilmet a világhíres Guy Richie vagy Christopher Nolan rendezésével és Hans Zimmer zenéjével!

Ennyi volt: megszűnik az rendkívül agresszív Jobbikos N1TV