in ,

Pilhál György a gyerekverő Márki-Zayról

Az ideális gyermeknevelésről is beszélt nemrég a hódmezővásárhelyi Radio Color városi csatorna Kilincs című családi magazinműsorának nyilatkozó Márki-Zay Péter

Csak nyoma ne maradjon!

Az ideális gyermeknevelésről is beszélt nemrég a hódmezővásárhelyi Radio Color városi csatorna Kilincs című családi magazinműsorának nyilatkozó Márki-Zay Péter. A sokoldalú polgármester azt mondta, leghelyesebben akkor cselekszik a gyermekes szülő, ha mielőbb tekintélyt szerez csemetéje előtt. Ő például a testi fenyítést is helyénvalónak tartja, amennyiben a gyermek rászolgál arra. Szerinte a jelenlegi hazai szabályozás túlságosan szigorú, eljárt fölötte az idő. Követendő gyakorlatként a rugalmas kanadai példát említette, ahol minden további nélkül el lehet páholni a gyermeket, igaz, csak úgy, hogy semmilyen külsérelmi nyom ne maradjon rajta. (Fontosak a részletek. Ilyen például, hogy nyitott kézfejjel kell adni a visszakézből pofont, akárcsak a jobb- és balcsapottat, valamint a lengőt és a brusztflekket… Első a humánum.) „Azt gondolom, hogy ez a helyes út” – nyilatkozta a hétgyermekes idomár, igaz, gyorsan hozzátette: ahogy a gyermekek nőnek, ezek a harcos elemek szép lassan kikopnak a nevelési repertoárból. (De az is lehet – ezt már én teszem hozzá –, hogy az egyoldalú „majd adok én neked!” fellépésből bizonyos kor után szülő–gyermek adok-kapok pankráció alakul ki, amikorra pedig felnőtté válik a gyermek, már ő fogja eltángálni a nyugdíjas fatert, ha, mondjuk, az beszól neki…)

Sajnos arról nem esett szó, hogy polgármester urat is elgyepálta-e annak idején a kedves papa, s ha igen, akkor most hálával gondol-e arra, hogy ilyen polkorrekt européerre pofozták. És vajon a házasságba is ezzel a hévvel vágott-e bele anno: ásó, kapa, bikacsök?

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Nagy a botrány! – Márki-Zay elmagyarázza, hogy kell gyereket verni – Várjuk az Amnesty International tiltakozását

Most érkezett a hír: robbantásokkal fenyegetőző férfit fogtak el Budapesten