in ,

Pilhál: eddig két-háromezer magyar halhatott bele, hogy Gyurcsányék hergelésére visszautasította a keleti vakcinát

Döbbenet

Mióta napvilágot látott a hír, hogy egy DK-s önkormányzati képviselő, Penz András is visszautasította a kínai oltóanyagot, majd röviddel később megfertőződött és elhunyt, jó okunk van azt feltételezni: az ő tragédiája nem egyedi, elszigetelt eset. Ha egy DK-s politikus is ilyen könnyen bedől saját pártja keleti vakcinák elleni riogatásának, mi várható egy kétkezi DK-szavazótól, aki vakon megbízik Gyurcsányékban, még ha ezzel halálos veszélybe is sodorja magát?

A PestiSrácok.hu háziorvosokat kérdezett meg arról, náluk idáig hányan utasították vissza a keleti oltóanyagot, és közülük hányan haltak meg koronavírus-fertőzésben. A kapott információk sokkolóak: átlagosan minden másodiknál előfordult legalább egy ilyen elhalálozás. Amennyiben a körülbelül 4600 magyarországi háziorvosnál is hasonló a helyzet, az azt jelentené: Magyarországon akár két-háromezer halálos áldozatot is követelhetett eddig az ellenzék oltásellenes halálkampánya!

Hónapok óta dübörög a magyarországi ellenzék oltásellenes halálkampánya, amelyet most már hangosan tagadni próbálnak. Az ördögi terv az egészségügybe vetett általános közbizalom megingatására, a magyar járványügyi szakemberek és virológusok oltásokkal kapcsolatos szakvéleményének hiteltelenítésére, továbbá az orvosok, mentők, kórházi dolgozók, a teljes államapparátus munkájának semmibe vételére, pocskondiázására épült. Miközben az ország háborúban áll egy gyilkos kór ellen, amely világszerte emberek millióinak életét követelte, az ellenzék elérkezettnek látta az időt arra, hogy honfitársaink tragikus halálát megpróbálja szavazatokra váltani. Ehhez bármilyen eszközt megengedhetőnek tartottak. Például képesek voltak hullaházban készített felvételt közzétenni, hogy az egymásra pakolt koporsókért az emberek a kormányt hibáztassák. (Persze, kiderült, Hadházy Ákos „lesre futott”, hiszen a szentendrei halottasház, ahol a felvétel készült, önkormányzati fenntartású.) A járvány harmadik hullámának küszöbén, februárban elkezdték követelni a nyitást – talán arra játszva, hogy ha a kormány enged a követelésüknek, akkor drámaian megugrik majd a fertőzöttek és a halottak száma, ami (szerintük) az ellenzék malmára hajthatja a vizet. Képzeljük el, hány halottunk lenne, ha szigorítások helyett a kormány akkor hallgat Fekete-Győr András javaslatára…

 

 

  • Ám a közbizalom aláásásának legbrutálisabb módszere az volt, hogy hónapokon keresztül hergelték a magyarokat a kínai és az orosz vakcina ellen. Határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, hogy a kormány tiltsa be a keleti vakcinákat. Petíciót is indítottak ez ügyben, amit azóta suttyomban töröltek. S mindeközben: hónapokon keresztül válogatott hazugságokat, rágalmakat terjesztettek az oltóanyagokról.

A hergelés hátterében nemcsak szavazatszerzési vágy, hanem pénzéhség is húzódik: Brüsszel a saját, nyugati gyógyszergyártó lobbijának anyagi érdekei miatt nem engedélyezi hosszú hónapok óta a kínai és az orosz vakcinát. S amit Brüsszel nem akar, azt természetesen Brüsszel itteni kirendeltsége, a magyarországi ellenzék sem akarja…

 

 

 

DRÁMAI EREDMÉNY

Ha az Európai Unió kezdettől elfogadta volna a keleti oltóanyagokat, minden bizonnyal sok millióval többen kapták volna már meg az életmentő oltást, s maradtak volna életben. Bár a kormány nem hátrált meg az ellenzék és Brüsszel összehangolt támadásai elől, s nem tiltotta be a keleti vakcinákat, a hergelés sajnos így is részben „sikeres” volt. (Már amennyiben szabad ezt a jelzőt használni olyasmire, ami emberek sokaságának halálához vezet.) Nagyon sok honfitársunk ugyanis azért nem fogadta el a felkínált orosz vagy a kínai oltóanyagot, mert elhitte Gyurcsányéknak, hogy az veszedelmes. Mivel a nyugati gyártóktól csak csigalassúsággal érkeznek a szállítmányok, ezért aki visszautasította a keleti oltást, annak adott esetben heteket, hónapokat is várnia kell, amíg nyugati oltáshoz juthat. Ez a késedelem azonban sokak számára végzetesnek bizonyult: a várakozás időszakában megfertőződtek és elhunytak.

Így járt például Penz András, a DK kistarcsai önkormányzati képviselője, aki Gyurcsányék hergelésére utasította vissza a kínai Sinopharm-vakcinát. Röviddel később megbetegedett és meghalt. Ha beolttatta volna magát, szinte biztos, hogy ma is élne. (Pártja azóta is alig győzi letörölni az internetről Penz András oltásellenes irományait…)

  • Penz tragikus esete nyomán a PestiSrácok.hu annak próbált utánajárni: hány halálos áldozatot követelhetett Magyarországon az, hogy Gyurcsányék hergelésére visszautasították a keleti oltóanyagot. Hány Penz András van Magyarországon, aki az ellenzék őrült halálkampánya miatt vesztette életét?

Mivel ezzel kapcsolatos hivatalos adatok nincsenek, ezért úgy döntöttünk, a háziorvosokhoz fordulunk segítségért. Összesen tizenöt háziorvost hívtunk föl, akik közül tízen voltak hajlandók nevük elhallgatásával, anonim módon információt adni. A legutolsó, 2019-es hivatalos adatok szerint Magyarországon 4629 háziorvos rendel – vagyis a nekünk válaszoló tíz orvos nagyjából a magyarországi háziorvosok 0,2 százalékát jelenti. Voltak köztük nagyvárosban, közepes és kisebb településeken dolgozók is.

 

 

 

 

A kapott válaszok lesújtóak voltak. A megkeresésünkre válaszoló tíz háziorvos praxisában nagyjából négy- és ötszáz közötti azoknak a száma, akik visszautasították valamelyik, vagy akár mindkét keleti oltóanyagot. (Azért a pontatlanság, mert a tízből nyolc háziorvos erre a kérdésre csak körülbelüli számot tudott mondani.)

  • A keleti vakcinát elutasító négy-ötszáz ember közül összesen hat olyan betegről tudnak, aki utóbb koronavírus-fertőzöttként elhalálozott. Vagyis minden második, általunk megkérdezett háziorvosra átlagosan legalább egy ilyen elhunyt jutott.

Ez a kis „felmérés” se nem hivatalos, se nem reprezentatív. Ráadásul a túlzottan precíz hazai Covid-gyorsstatisztikák miatt az sem jelenthető ki biztosan, hogy mindannyian a koronavírustól, és nem csupán fertőzöttként, de más okból haltak meg.

  • Ám ettől eltekintve annyi talán mégis megkockáztatható: amennyiben hasonló a helyzet az ország mintegy 4600 háziorvosánál, akkor nagyságrendileg két-háromezer halálos áldozatot követelhetett eddig Magyarországon a keleti oltóanyag elleni gyűlöletkampány! Ezek az emberek ma is élhetnének, ha nincs Gyurcsányék oltásellenes hergelése!

Az oltást elutasítók többségéről alappal feltételezhető, hogy nem magától lett oltásellenes, hanem a számára megbízhatónak gondolt politikai alakulat (elsősorban a DK) bizonytalanította el. Rettenetes, hogy az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék semmilyen áldozattól, még saját potenciális szavazóinak veszélyeztetésétől, föláldozásától sem riad vissza, ha ezáltal esetleg közelebb kerülhet a hatalomhoz, s Brüsszel megsimogatja érte a buksiját…
Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Kamu Geri megint bal…sz volt – Gulyás mattot adott Kamu Gerinek: Karácsony szórakoztató vitát folytat saját magával

Völner szétkapta Jakabot: a Jobbik-elnök ma már azzal a Gyurcsánnyal fröcsög együtt a parlamentben, akit anno börtönbe zárt volna.