in ,

Pilhál: Pikóban annyi a gyűlölet, hogy a fülén folyik ki

El akarja venni a Józsefvárosi Becsületkeresztet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárjától Pikó András polgármester, klubrádiós agitka

El akarja venni a Józsefvárosi Becsületkeresztet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárjától Pikó András polgármester, klubrádiós agitka. Szarka Gábornak az a „bűne”, hogy szerepet vállalt az egyetem modellváltásában. A honi lumpenprolik kedvenc műsorvezetője szerint ez éppen elegendő indok arra, hogy mindenétől megfosszák, földönfutóvá tegyék. 

A Színház- és Filmművészeti Egyetemnek otthont adó önkormányzatként kötelességünk, hogy minden, a rendelkezésünkre álló eszközzel jelezzük, hogy ez a rombolás elfogadhatatlan és Józsefvároshoz méltatlan”

– ezzel magyarázta Pikó, miért szedné el az SZFE kancellárjának becsületkeresztjét. Igen, jól olvassák: „rombolásról” gajdol ez a félresikerült klubrádiós emberke. Mert hiszen az ő mércéje szerint „rombolás” az eddigi duplájára, hárommilliárd forintra emelni az intézmény költségvetését. „Rombolás” tizenöt százalékkal magasabb fizetést adni a tanároknak. „Rombolás” egy új, tágas, méltó helyre költöztetni az egyetemet. „Rombolás”, ha a diákok az eddigi szutyok helyett fölújított kollégiumi szobákban lakhatnak. „Rombolás” az egyetemfoglaló anarchisták által hátrahagyott mocsok eltakarítása. „Rombolás”, ha fél évszázad után végre konzervatív értékrendű tanárok is oktathatnak az egyetemen. „Rombolás” a fejlesztés, a rendbe tétel, a sokszínűvé tétel. „Rombolás”, hogy a református egyház visszakaphatja az épületet, amit a kommunisták elraboltak tőle.

 

  • Ha mindez „rombolás”, akkor azt kívánom az országnak, hogy még sok ilyen „rombolásban” legyen része.

Egyébként ezért van az, hogy a Pikó-félék elméjében „rombolásként” ülepszik le az elmúlt tizenegy év kormányzat teljesítménye is. Az általuk hátrahagyott csődtömeg és szarhegyek eltakarítása, a soha sem látott mértékű béremelések, a költségvetési hiány, az államadósság és a munkanélküliség csökkentése, a gazdaság, az építőipar fölpörgetése, a nemzet határok fölötti újraegyesítése és önbecsülésének visszaadása.

Pikóék elméjébe a valóság nem hatol el; önnön tehetségtelenségük, pitiánerségük és gyűlöletük fölzabált mindent, ami a valósághoz kötötte őket. Ez látszik Józsefvárosban, Budapesten és mindenhol, ahol átmenetileg hatalmat kaparintottak a kezükbe: acsarkodás, bosszú, kirúgások, bezárások, pillanatok alatt felélt tartalékok, kormányellenes gyűlöletkampány, mindent elárasztó mocsok, káosz. 

JOGOS VAGY JOGTALAN?

Szép hazánkban nem példa nélküli a kitüntetés-visszavonás, ha valaki méltatlanná válik rá. Ez történt például Kertész Ákos genetikussal, aki kiérlelt náci alapvetést vázolt föl a moslékban dagonyázó, tömeggyilkoló magyarokról. Így hát annak rendje és módja szerint a Fővárosi Közgyűlés megvonta tőle díszpolgári címét 2011-ben. De hát ezzel nagyjából mindenki egyetértett, akinek egy amőbánál magasabb IQ-t adott a Jóisten. Elvégre egy nemzetet kollektíven megalázó, vérig sértő szaremberek mégse legyenek már Budapest díszei. (Még ha Demszkyéket például nem zavarta Sztálin meg Haynau díszpolgársága.) A kitüntetés-visszavonás Kertész Ákos esetében igazságos és mindenki által elvárt volt.

 

 

Szarka Gábor viszont nem ártott senkinek. Bár sokunk szerint megtehette volna, mégsem rúgta ki páros lábbal az egyetem épületét törvénytelenül elfoglaló, az oktatást hónapokra megbénító anarchista fölforgatókat. Helyette tárgyalásra hívta őket, beszélni próbált az arcukat eltakaró provokátorokkal. Joga és indoka lett volna rá, mégsem torolta meg a bűneiket. Viszont vezető szerepet vállal az SZFE fejlesztésében. És kulcsszerepe volt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásában – ezért kapta meg a Józsefvárosi Becsületkeresztet tíz éve.

HOGY KI ROMBOL VALÓJÁBAN?

  • Az rombol, aki úgy kezdi józsefvárosi tatárjárását, hogy első intézkedésével megszünteti a szociális és egészségügyi dolgozók tizenharmadik havi juttatását – párhuzamosan viszont a sajátját egymillióra emelteti a ballib haverokkal. Egészségesebb önvédelmű országokban az ilyen romlott alakokat úgy vágja ki hivatalukból a földühített helyi lakosság, hogy sziluettjük ott marad a főbejáraton…
  • Az rombol, aki a jogszabályokra fittyet hányva, hűtlenkezelés-gyanús módon külföldi kézbe játssza a kerületi közétkeztetést. Pikó törvénytelen eljárása miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság 60 millió forintnyi bírságot szabott ki a kerületre. (Ezt az összeget szerintem Pikón kéne bevasalni, az utolsó fillérig!) Hab a tortán, hogy a Pikó által kistafírozott külföldi cég rögtön romlott étellel etette meg a helyieket.
  • Az rombol, aki tizenöt hónap alatt föléli Józsefváros tizenötmilliárdos tartalékát, amit az előző, fideszes vezetéstől örökölt.
  • Aki a magyar kultúra napján bezáratja a Józsefvárosi Galériát.
  • Aki bezáratja az előző kerületvezetés által felújított Zászlómúzeumot és a H13 Diákközpontot.

A fölsorolást hosszan folytathatnám. Ugyanilyen bosszúszomjas őrjöngés, gyűlöletcunami várható a ballibektől, ha valami balszerencse folytán jövőre magukhoz ragadják a kormányzást.

Bosszú, gyűlölet, rombolás, tehetségtelenség, szándékos károkozás – ezt nyújtja, ennyire képes Pikó, Karácsony, Neandermüller, Szaniszló, Márki-Zay és az összes többi lumpenzombi, akit 2019 októberében hatalomra emelt a helyi lakosság naivitása. Építeni, alkotni viszont képtelenek. A jó hír, hogy alkalmatlanságuk, gonoszságuk egyre többeknek szemet szúr, s a téves döntés ’22-ben némileg orvosolható.

 

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Egy miniszterelnök, aki hosszú ideje a hét minden napján reggel hatkor találkozik az Operatív Törzszsel!

Troll: a Hírklikk nevű propagandaoldal és a szekunder szégyenérzet – Videó