in , ,

Patkánytempó: Árulkodni megy Washingtonba Márki-Zay Péter

Nagy volt az idegeskedés az ellenzéki oldalon

Nagy volt az idegeskedés az ellenzéki oldalon, amikor kiderült, Orbán Viktort hamarosan fogadja Donald Trump. Erre a találkozóra valamivel meg kellett próbálni rákontrázni, így Márki-Zay Péter is meghívatta magát az amerikai fővárosba, nehogy már ő jelentéktelennek tűnjön a magyar politikában. A hódmezővásárhelyi polgármester a Mindenki Magyarországa Mozgalom másik vezetőjével, Kész Zoltánnal az amerikai külügyminisztériumban tesz látogatást, de várhatóan a Helsinki Bizottság vezetőivel is találkozik és részt vesz a German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén is. Ez utóbbi teljesen véletlen egy Soros Györgyhöz igencsak közel álló szervezet. 

 

Washingtonba utazik Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester ezzel nyilvánvalóan szeretné ellensúlyozni azt, hogy Donald Trump szakmai egyeztetésre invitálta Orbán Viktor a Fehér Házba, május 13-én, közvetlenül az EP-választás előtt. Nem kell azonban oknyomozó újságírónak lenni, hogy az ember észrevegye, a German Marshall Fund, melynek kerekasztal-beszélgetésén is rész vesz Márki-Zay, valójában egy Soros Györgyhöz igencsak közelálló szervezet. 

Hogy bizonyosságot nyerjünk, elég csak megnézni a szervezet főbb partnereit, ezek kötött ott van az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) is, amely többek között arról is híres, hogy nyakig benne volt Soros György balkáni terveinek végrehajtásában, segítségével, pedig végül is sikerült megdönteni az akkor még macedón, Nikla Gruevszki vezette konzervatív kormányt.

Dióhéjban: A balkáni országban annyi történt, hogy az USAID néhány évvel ezelőtt rátette a kezét az országba áramló amerikai fejlesztési forrásokra azzal, hogy Macedónia és a Soros-féle Open Society Foundation (OSF) 2012 februárjában szerződést írtak alá arról, hogy az OSF lesz az USAID által vezetett Civil Társadalom Projekt forrásainak fő elosztója az országban. 

A források elsősorban Soros eszméinek térnyerését segítették az országban, a koordinálásában résztvevő szervezetek (Ifjúsági Oktatási Fórum, a Fórum – Stratégiai Kutatási és Dokumentációs Központ, a Civil Kommunikációs Központ és a Reaktor – Kutatás Akcióban.) pedig az ellenzéki SDSM-hez is be vannak csatornázva.

Ezt az USAID-et egyébként a Judicial Watch oknyomozó szervezet buktatta le tavaly, miszerint nyílt társadalmi propagandát kifejtő álcivil szervezeteket támogat, és az egyes országok belpolitikájába is beavatkozik Soros György érdekeinek megfelelően.

Ilyen volt Albánia is, ahol a spekuláns célja az volt, hogy a tavaly júniusi választáson újabb győzelemhez segítse az Edi Rama miniszterelnök által vezetett Szocialista Pártot, hogy aztán az megvalósítsa Soros radikális baloldali programját. Ebben szintén a USAID sietett Soros segítségére.

Ha egy kicsit tovább görgetünk a German Marshall Fund honlapján, akkor a szponzorok között ott találjuk Soros György szervezetét is, az Open Society Foundationt. 

Biztosan mindez csak véletlen egybeesés, ahogy az is, hogy a Helsinki Bizottság vezetőivel való találkozás is, amely szintén Soros érdekeit szolgálja ki már évek óta.

Ismeretes, idén Soros Györgynek ítélték oda a Don Ridenhour Bátorság Díjat, amit azok kapnak meg, akik az egész életüket a közjónak és a társadalmi igazságosságnak szentelték. Soros György a díjátadón elmondott beszédében kissé elszólta magát, és pártfogoltját, Pardavi Mártát a “Menekült Bizottság” tagjának nevezte a Helsinki Bizottság tagja helyett.

PS; Fotó: Origo

(Dezse Balázs, pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Written by mindenszo

Hoppá! Folyamatosan növekszik Trump népszerűsége

Gajdics az “elszigetelt” Orbán Viktorról