Nem hiszem, hogy Szakács Árpádot bármiről is meg tudnám győzni. Korábbi vitacikkeimben is szerepeltek tételes cáfolatai állításainak, ám mindezek mintha el sem hangzottak volna. Annak örülök, hogy a „kereszténydemokrata ízlésvilág” jegyében azért kicsit visszafogottabb lett a szerző stílusa, bár ez a tartalom szempontjából édes mindegy.

Nyilvánvaló, hogy Szakács sztárolása a médiában egy koncepciózus vállalkozás, amit az egyrészt-másrészt érvelés egészen biztosan nem, de még a legszikárabb tényállítás sem tud kizökkenteni a medréből. Vitánkkal minden bizonnyal sikerült emelnünk a Magyar Idők olvasottságát is, ami nyilván szintén nem elhanyagolható szempont.

A nemzet értelmiségével kapcsolatban azonban én továbbra sem lennék olyan kishitű, hogy ne értené meg bizonyos történelmi jelenségek és kortárs folyamatok összetettségét, de a miniszterelnök tusványosi szavai sem a világ egyszerűségéről szóltak. Érvelésemmel semmiképp sem „menekülnék” a múltba, kettős mércét pedig véletlenül sem alkalmaznék irodalmi, művészeti értékeinkkel kapcsolatban.

A Szakács által a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) programjából hiányolt (ezzel szemben Szakács kifejezetten óvta ettől a PIM vezetőjét – a szerk.) német filmrendező, Leni Riefenstahl tevékenységét bemutató elemző kurzusra valóban hiába vár nálunk a nagyérdemű, mivel mi a magyar irodalommal foglalkozunk. Ugyanakkor nem vár hiába arra, hogy az udvarhelyszéki irodalom bemutatását célzó tárlaton, Nyirő József egykori villájában úgy mutassuk be az egykori tulajdonos irodalmi értékeit, hogy közben politikai tévedéseit sem hallgatjuk el.

A már régen tervezett együttműködés jegyében ugyanis a tusványosi csetepaté előestéjén a székelyudvarhelyi házat felmérve megerősödött az a koncepció, hogy csak összefüggéseiben érthető meg a térség irodalma a kezdetektől Kányádi Sándorig és Farkas Wellmann Endréig. Nyirő kapcsán talán a nemzet értelmiségének legjava is megérti, hogy az egyrészt-másrészt érvelés annyira talán nem ördögtől való.

Örvendetes, hogy Szakács Árpád immáron nemcsak a kigolyózandó „ballibeket” listázza, hanem konkrét javaslatokat tesz a PIM programjára, elmaradt feladatokat emlegetve. S bár nem is gondoltam rá, amikor az ízlésbeli és a politikai konzervativizmus összefüggéséről írtam, én is kikérem magamnak, hogy „jórészt tehetségtelen liberális írók színpadává züllött” intézményként emlegesse a PIM-et. Igazam bizonyítására álljon itt azon szerzők fellépéseinek pontos időpontja a múzeum termeiben, akiket Szakács (is) helyzetbe hozna az „alternatív értékalapú kánon” építéséért (ezzel szemben Szakács nem állította, hogy nevezett személyek nem szerepeltek a PIM-ben – a szerk.):

Bereményi Géza (2018. március 26.), Buda Ferenc (2017. szeptember 19.), Fehér Béla (2017. október 19.), Ferdinandy György (2017. május 23.), Grendel Lajos (2017. december 1.), Rónaszegi Miklós (2018. január 26.), Kodolányi Gyula (2018. február 28.), Szakonyi Károly (2017. május 5.; 2018. május 25.; 2017. november 6. és 2018. március 9.; 2018. ­június 20.), Szilágyi István (rögzített időpont: 2018. október 15.), Temesi Ferenc (2017. április 25.), Vári Fábián László (2017. március 24.), Zalán Tibor (2018. május 30.; 2017. ­június, Múzeumok éjszakája), Orbán János Dénes (2017. szeptember 14.), Zsille Gábor (2018. március 3.; 2018. június 8.).

Persze vannak még olyanok Szakács listáján, akik nem szerepeltek a PIM-ben, de ennek korántsem az én elutasításom az oka. Szívesen látom őket továbbra is minálunk. Kettőnk névsorainak jelentős egybeeséséből korántsem következik bármiféle nézetazonosság Szakács Árpáddal, de az olvasókat és a feletteseimet talán elgondolkoztatja azzal kapcsolatban, hogy egy önmagát egy alapos egyiptomi írnokhoz hasonlító „oknyomozó” újságíró sem feltétlenül tévedhetetlen, hiszen a fenti programok a PIM honlapjáról jórészt hozzáférhetők – és még csak nem is hieroglifákban.

A tények súlyát talán valamelyest ő is érzi, hiszen a nyilvános vitára – bár erre a tusványosi szervezők is felkérték – mindeddig nem vállalkozott. Ennek fényében a magam részéről a vitát le is zárom. Ettől persze még egy minden objektív mutató szerint sikeresnek tűnő nemzeti intézmény vezetője bármikor leváltható – még ha esetleg nem is néhány újságíró által.

A szerző a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója

(Prőhle Gergely, magyaridok.hu)