in , ,

Orbán Viktor: Brüsszel megkezdte a Soros-terv végrehajtását

Brüsszel fejet hajtott Soros Györgynek azzal, hogy a belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottság elfogadta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini rendelet módosításait.

Brüsszel fejet hajtott Soros Györgynek azzal, hogy a belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottság elfogadta a közös uniós menekültügyi rendszert szabályozó dublini rendelet módosításait.

Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a “Soros-terv” végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta”

– nyilatkozott Orbán Viktor.

A jelentés nem a mostani helyzet kezeléséről, hanem a jövőről szól, és negligálja azt a veszélyt, hogy kapcsolat áll fenn a migráció, illetve a terrorizmus és a közbiztonság romlása között, továbbá el is venne jogköröket a tagállamoktól – tette hozzá.

Igaz, hogy kötésig állunk a küzdelemben, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunknak ezt a szeletét, de eddig ez sikerült, hiszen ez idáig a mi döntésünk volt, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, azonban az Európai Parlament most minden korábbinál erősebb támadást indított a szuverenitásunk ellen”

– fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor Brüsszelben.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Kijelentette, jól jönne ilyenkor a nemzeti egység, de ez nincs meg, mert az “ellenzéki pártok Brüsszelnek a kötelező kvótára épülő bevándorláspolitikáját támogatják”.

Orbán Viktor felháborítónak nevezte, hogy a kérdéses javaslat kidolgozásában is vett részt magyar ellenzéki politikus, és hangsúlyozta, hogy “kevés alávalóbb dolgot” ismer annál, mint ha valaki a “magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben”.

Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon”

– szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy kemény és elhúzódó vitákra kell számítani, ezért “jól fel kell kötni a nadrágot”.

Orbán Viktor beszélt a “példa nélküli” szerdai esti munkavacsoráról is, amelyre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kormányfőit.

Mint mondta, bizonyos ügyekben “aggasztó, szinte reménytelen” az álláspontok különbözősége a két oldal között, és nem is annyira politikai, inkább kulturális gyökerű nézetkülönbségekről van szó, ahogyan Európa jelenét és jövőjét, például a migráció kérdését látják.

Mindennek ellenére a találkozó eredményes volt, hiszen számos félreértést tisztáztunk, el tudtuk mondani Juncker úrnak, hogy több tiszteletet szeretnénk kapni a közép-európai államok polgárainak, közöttük a magyaroknak is”

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint van esély az együttműködés javulására a felek között.

Továbbá kijelentette: fel kell ismerni, hogy ma Közép-Európa a legsikeresebb térsége az EU-nak.

Orbán Viktor végezetül azon véleményének is hangot adott, hogy fontos lenne felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával, hogy a két ország, de különösen az utóbbi minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak.

Ez stabilizálná az EU helyzetét a balkáni régióban – tette hozzá a kormányfő.

Emellett közölte, az állam- és kormányfők ülésén a török helyzet is napirendre került, és hangsúlyozta: “a Balkán nélkül nem lehet értelmezni Törökországot”.

(MTI)

(888.hu, Tóth Dalma)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

EZ SEM STADION! De nem ám! Több tízmilliárdos felújítás a dél-pesti kórházban

EZEK SOSE FOGYNAK EL? – Itt egy újabb véresszájú SZDSZ-es, aki már megint az erőszakolók pártján áll