in ,

Nocsak! Elmarasztalták Karácsonyt a Pesti úti idősotthon ügyében

A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a Pesti úti idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez

A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a Pesti úti idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és koronavírus-fertőzéshez – állapította meg Budapest Főváros Kormányhivatala az intézményben tartott rendkívüli ellenőrzésen.

 

A fővárosi kormányhivatal az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte: a Pesti úti idősotthonban eddig 55 idős ember halt meg, 313 gondozott és 26 dolgozó fertőződött meg. Kiemelték: “az idős gondozottak védelme és megfelelő egészségügyi ellátása érdekében a folyamatos orvosi felügyelet mellett fontos a megfelelő létszámban és képzettséggel biztosított szakápolás is”.

Az ellenőrzésen megállapították, hogy a törvényben előírt és a gondozottak megfelelő ellátásához szükséges ápolói-gondozói létszám “súlyosan hiányos”, az elvárt 109 helyett csak 60 ápoló-gondozó dolgozik a félezres létszámú intézményben.

A kormányhivatal ezért határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ellátottak életét, testi épségét, egészségét súlyosan veszélyeztető ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről, valamint a megfelelő ellátás hiánya miatt – ellenkező döntésig – új ellátott nem vehető fel az intézménybe – írták.

Emellett kötelezték az intézmény vezetőjét, hogy a törvényeknek megfelelően gondoskodjon a dolgozók nyilvántartásáról és az ápolási folyamatokat teljes körűen dokumentálja.

Az ellenőrzéseken szerzett tapasztalatokat és a hiányosságokat a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal is megosztották. Az erről szóló hivatalos feljegyzést az országos tisztifőorvoshoz is eljuttatták. Megállapításaikat a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnak is lehetősége volt hivatalosan véleményezni – ismertette a fővárosi kormányhivatal.

 

(magyarhirlap.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Böjte Csaba a székely petíció kampányában! Irdala.hu

Ez brutális! Orbán Viktor megmutatta mennyi munkát kap egy nap!