in ,

Németh Szilárd: egy modern ütőképes magyar hadsereget szervezünk

A jövő évi költségvetés egyik nyertese a Magyar Honvédség lesz – mondta el Németh Szilárd a Magyar Időknek.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerint megvan az anyagi forrás a szükséges technikai fejlesztésekre, de emellett fiatal, magasan képzett, hazájukat szerető katonákra, tisztekre, tábornokokra is szükség van ahhoz, hogy bárkikkel szemben meg lehessen védeni az ország szuverenitását és biztonságát.

Németh Szilárd a napilapban megjelent interjúban kitért arra is, hogyan érintették a honvédelmi tárcát az új kormányzati struktúrával járó változások. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Visszatértünk egy történelmi hagyományhoz, amely a rendszerváltáskor érthető módon megszakadt.”

Benkő Tibor személyében pedig egy olyan négycsillagos tábornok a honvédelmi miniszter, aki szakaszparancsnoktól vezérkari főnökig minden posztot betöltött aktív katonai pályája során – mondta az államtitkár.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Elmondta azt is, hogy Benkő Tibor a kormányfőtől azt a feladatot kapta, hogy egy új típusú magyar haderőt szervezzen meg. Mint kifejtette: egy nagyon nehéz, hosszú éveken át tartó programot kell levezényelnie és „nem véletlen, hogy nem négyéves választási ciklusokról beszélnek ezzel kapcsolatban”.

Egy modern, ütőképes Magyar Honvédséget kell megszervezniük, amelynek középpontjában a katonák állnak. Fiatal, magasan képzett, hazájukat szerető katonákra, tisztekre, tábornokokra van szükség, akik bárkikkel szemben meg tudják védeni az ország szuverenitását és biztonságát”

– mondta Németh Szilárd, aki a saját posztja kapcsán azt mondta, bár sorkatona volt másfél évig és az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöki tisztségét is ellátta, ő Benkő Tibor mellett azt a politikát képviseli, amire a választók kötelezték, amihez a felhatalmazásukat adták. Fontosnak nevezte, hogy vonzóvá és megbecsültté tegyék a katonai életpályát.

A haderőfejlesztés kapcsán a kiber-, az aszimmetrikus vagy hibrid hadviselésre való felkészülést emelte ki, de ugyanakkor hozzátette: a hagyományos hadfelszerelés területén tapasztalható elmaradásokról sem feledkeznek meg, mint például a légvédelmi, páncélos, páncélelhárító képesség, a fegyvergyártás újraindítása.

Mindehhez – mint elmondta – a források is megvannak a Zrínyi 2026 programban.

A 2019-es költségvetés egyik nyertese a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium lesz. A jövő évi büdzsé legfontosabb célja az adócsökkentés, a gazdaságélénkítés, a családok megerősítése, a demográfiai program mellett az ország szuverenitásának, biztonságának megőrzése, a határvédelem erősítése, amire jelentős pénzeket fogunk költeni”

– hangsúlyozta az államtitkár.

Németh Szilárd szólt arról is, hogy a migrációs nyomás folyamatos, egyre erősödik, és újabb kihívások is vannak.

A Soros Györgyhöz köthető nemzetközi hálózat offenzívát indított a nemzetállamok ellen, ő és a hozzá köthető NGO-k szerveznék meg Brüsszellel karöltve az unióba történő bevándorlást”

– fejtette ki a HM államtitkára, aki szerint az ország megvédéséhez akciótervre van szükség, amely az alaptörvény hetedik módosításában és a Stop Soros törvénycsomagban ölt testet.

Kitért arra is, hogy mostanra Európában a migrációhoz kapcsolható biztonsági kérdések lettek a legfontosabbak. Úgy vélte:

A Magyarország elleni eszeveszett támadások is azt mutatják, hogy a maradék 12 hónapban át akarnak vinni uniós szinten minden olyan döntést, amelyik a Soros-terv megvalósításához szükséges. A felső korlát nélküli bevándorlást alá akarják dúcolni megfelelő pénzügyi ösztönzőkkel is.”

Németh Szilárd szerint az illegális bevándorlók és azok szervezőinek támogatása helyett az EU bürokratáinak inkább fel kellene készülniük azokra a „rossz hírekre, aggasztó jelekre, amelyek egy új, eljövendő gazdasági válságról szólnak az eurózónát illetően.”

(forrás: Vincze Viktor Attila,  888.hu)

Migránssimogató konferenciát rendez a CEU – A CEU is úgy „siet” Bécsbe, mint Schilling Franciaországba

HIVATALOS – Jogerős: kimondható, hogy Czeglédy bűnszervezete pénzelhette az MSZP-t és a DK-t