in , ,

Német vég – CDU: nincs ellenünkre, hogy muszlim kancellárja legyen Németországnak

Ralph Brinkhaus, a CDU és CSU közös frakcióvezetője elképzelhetőnek tartja, hogy 2030-ra muszlim kancellárja legyen Németországnak

A CDU és a CSU közös Bundestag-frakcióvezetője szerint egyes tartományokban már csak a lakosság töredéke tartozik az egyházhoz; emiatt pedig szívesen látják a pártban azokat a muszlimokat, akik osztoznak azon értékeikben, mint amilyen az emberi méltóság, a személyes felelősségvállalás, a szolidaritás, valamint az alaptörvény tiszteletben tartása.

 

Ralph Brinkhaus

Fotó: AFP

A pártszövetség frakcióvezetője azonban még ennél is tovább ment, kijelentette, hogy nem tartja elvetendő ötletnek, hogy 2030-ra muszlim vezetője legyen a kereszténydemokratáknak és az országnak.

Ha jó politikus, és képviseli az értékeinket és a politikai nézeteinket, miért ne?”

jelentette ki Ralph Brinkhaus az Idea evangélikus hírügynökségnek.

A kereszténydemokrata politikus leszögezte, számára nem mérvadó, hogy melyik valláshoz tartozik az adott illető, mivel „a CDU nem egy vallási közösség”.

A német politikus már egy korábbi interjúban is a muszlimok iránti nagyobb nyitottságra szólította fel párttársait. Brinkhaus házas, katolikus, illetve Angela Merkelhez hasonlóan nincs gyermeke.

Természetesen nem Brinkhaus nyilatkozata az első intő jele annak, hogy Németországban, és azon belül is a kereszténydemokrata CDU berkein belül valami egészen félrecsúszott. Ahogyan arról annak idején beszámoltunk, 2016 júliusában alakult meg a CDU muszlim szárnya, melynek alakuló ülését egy közös imával zárták, ahol felcsendült a sokak fülének kellemesen hangzó „Allahu Akbar” is.

A CDU muszlim platformjának szóvivője, a török származású Cihan Sügür ekkortájt elismerte, hogy egy muszlim szövetség elég furcsának tűnhet egy keresztény pártban, de szerinte nem ez köti össze őket, hanem a „szabad, demokratikus alapelvek”.

(Bertha László, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Deutsch Tamás szerint Orbán Viktor nem kér bocsánatot, és a Fidesz a Néppárt büszke tagja

Na ki a propagandista? – A “független” HVG-nél kötött ki a Momentum pénzügyi igazgatója