in ,

Nem stadion – Újjászületik a kétszáz éves Tófürdő Nyíregyházán

Csúszdák, gyógymedence és napozóstég is épül a sóstói fürdőhelyen

Elkezdődött a nyíregyházi Tófürdő rekonstrukciója a TLT Group Kft. kivitelezésében. A nagy népszerűségnek örvendő, 2000 négyzetméteres fürdőhely 260 millió forint uniós és önkormányzati forrásból újul meg – derült ki a Sóstó Gyógyfürdő Zrt. keddi sajtótájékoztatóján.

A Sóstói-tó déli részén elterülő Tófürdőben egy meleg vizű gyógymedence, illetve egy csúszdával és vízi gombával kialakított gyermekmedence is várja majd a strandolókat. Ezen kívül a beruházás során:

  • megújul a fogadó- és szolgáltató épület,
  • öltöző, vizesblokk és napozóstég épül,
  • felújítják a kerítéseket,
  • rendezik a vízparti területeket és zöldfelületeket,
  • homokos partot és új csúszdákat alakítanak ki.

A felújított Tófürdő várhatóan július közepén nyílik majd meg, és 1300 ember befogadására lesz alkalmas.

Az elkészülő fürdőhely mellett szintén nyáron adják át az új négycsillagos sóstói szállodát is. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Zemplénkő kivitelezésében elkészülő 122 szobás, 9 ezer négyzetméteres hotel 4 milliárd forintból épül fel.

(Gyöngyösi Klaudia, magyarepitok.hu)

Nem kifütyültek, hanem megtapsoltak – cáfolta Szájer a 444.hu fake news-cikkét

Hoppá! – Olaszország legmagasabb felhőkarcolóját magyar nemzeti színekkel világítják meg