in

Nem stadion rovatunk – Szolnokon túl is megépül az M4-es

CSAKNEM SZÁZ KILOMÉTERNYI ÚJ GYORSFORGALMI ÚT VEZET MAJD AZ ALFÖLDRE

A legutóbbi kormánydöntés értelmében 2020-ra elkészül az M4-es gyorsforgalmi út Budapest és Szolnok közötti, valamint a várost elkerülő, Fegyvernekig kiépülő szakasza – mondta Fazekas Sándor. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig bejelentette, hogy a Fegyvernek–Berettyóújfalu szakaszon is négysávos út épül majd.

Az M4-es autópálya mindhárom szakasza elkészül 2020 végére a tegnapi kormánydöntés értelmében – jelentette be a földművelésügyi miniszter Szolnokon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének rendezvénye előtt.

Fazekas Sándor elmondta: az M0-s és a Cegléd közötti 44 kilométeres szakasz már 2019-ben elkészül, s a Cegléd és Abony közötti 18 kilométeres, valamint az Abony és Fegyvernek közötti 33 kilométeres szakasz építése is véget ér 2020 végére – számolt be.

Fotó: Havran Zoltán

Több közlekedési beruházásról is döntött a kormány

Tavaly áprilisban Üllő közelében letették az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között épülő szakaszának az alapkövét. A 44 kilométer hosszú szakaszt két ütemben fejlesztik. Az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat tavaly augusztusban jelent meg.

A két szakasz Szolnok közvetlen közelébe viszi a fővárosi irányú forgalmat. Az Abony és Fegyvernek közötti rész tartalmazza a Szolnokot elkerülő utat és egy Tisza-hidat is. Ennek az előző kivitelezővel zajló átadás-átvétele húzódott mostanáig.

A Berettyóújfalu–nagykereki országhatár közötti részen már folyik a kivitelezés, a 29,5 kilométeres szakaszon 2×2 forgalmi sávos autópálya épül leállósávval, középső elválasztósávval és 26,6 méter koronaszélességgel. A Berettyóújfalu és a 47. számú főút közötti 2,95 kilométeres szakaszon három új híd épül a Kék-Kálló-főcsatorna és a 47. számú főút felett.

A 47. számú főút–országhatár közötti szakaszon 20 híd épül, amelyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok-patak feletti pályahíd.

Lázár János a tegnapi tájékoztatóján bejelentette, hogy a jelenleg még 2×1 sávos főút helyén, a Törökszentmiklós–Püspökladány–Berettyóújfalu között négysávos út épül a későbbiekben. A beruházás előkészítésére a kabinet 8,4 milliárdot különített el.

A tárcavezető beszélt többek között arról is, hogy a mintegy 140 ezer Start-számlán vezetett összeg elérte a 39 milliárd forintot. A babakötvény mint megtakarítási forma ráadásul egyre vonzóbb alternatíva a családok számára, hiszen a kormány a korábbi 3,4 százalékról 5,4 százalékra emelte a kamatokat.

Megduplázták az agrárium
nemzeti forrásait A 2010. évi 52,8 milliárd forintról 2018-ra 109 milliárd forintra nőttek a nemzeti forrásból nyújtott agrártámogatások – közölte a földművelésügyi miniszter. A lehető legnagyobb mértékű nemzeti támogatást kapják a szarvasmarha-, a tej- és a juhágazat szereplői. Emellett a korábbi keretösszeg többszörösét fordítja a kormány a baromfi- és sertéságazat támogatására.
A nemzeti támogatás összege a baromfiágazatban 2010-ben 4 milliárd forint volt, 2016-ban pedig 13,2 milliárd forint. Ugyanezen időszakban a sertéságazatban 6 milliárd forintról 17,1 milliárd forintra nőttek a támogatások. Hazánkban 2010 óta ötvenezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban és mintegy huszonkétezerrel az élelmiszeriparban.

(forrás: Jámbor Gyula, Köpöncei Csilla, magyaridok.hu)

Nem bír magával! – Előzetes letartóztatásba került Zuschlag János

A bolgár miniszterelnök szerint felesleges tárgyalni a román politikusokkal, mert lecsukják őket