in ,

Nem stadion – Nemzeti ünnepen kapja vissza megújult színházát Kaposvár

A Magyar Építő és a ZÁÉV két évig tartó beruházásában ősszel már a 9 ezer négyszázméteresre kibővített intézményben várják a több száz nézőt

Október 23-án nyílik meg újra a közönség előtt a több mint 9 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színház, amely a Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. közös munkájával nyer korszerű formát. Legutóbb márciusban számoltunk be az akkor felállványozott színházról.

 

A megújuló kaposvári színház 9 ezer négyzetméteren három játszóhellyel rendelkezik majd – a nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme pedig 50 néző befogadására lesz alkalmas.

A fejlesztés fontos része a Csiky Gergely Színház kiemelt műemléki értéket képviselő központi épületének az eredeti terveknek megfelelő rekonstrukciója.

A beruházás során a több mint 100 éves épület szerkezeti megerősítést is kap.

Fülöp Péter, az intézmény igazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az a céljuk, hogy a Csiky Gergely Színház a magyar színházi élet tartósan meghatározó szereplőjévé váljon. Hozzátette, hogy szeretnék, ha látogatóik száma évente meghaladná a 100 ezer főt.

Újult energiával várják a nézőket az újjászületett színházban

A társművészetekkel való együttműködés jegyében a következő években bevonják az új színházba a cirkusz- és balettművészetet, teret adnak a néptáncnak, a népzenének, az operának, emellett terveznek divatbemutatókat és kiállításokat is.

A következő évadban tíz saját bemutatót terveznek, az október 23-iki díszelőadás Csiky Gergely Buborékok című színműve lesz Vidnyánszky Attila rendezésében.

Magyarországon Budapest után Kaposvár az első olyan város, ahol befejeződik az elmúlt években indult kulturális nagyberuházások egyike. A színház társulata két, az Együd Árpád Kulturális Központban töltött évad után térhet vissza állandó játszóhelyére.

(Almási Krisztina, magyarepitok.hu)

Nem stadion – Üres épületből született hotelszintű munkásszálló Zalaegerszegen

Úgy néz ki senki sem fogadta Márki Zayékat valójában