in

NEM STADION – Még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre

Na, ugye

MÉG SOHA NEM VOLT ENNYI PÉNZ A HONVÉDELEMRE

 

Még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre – hangoztatta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Az államtitkár felidézte, jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés. Azt is elmondta: ebből 150 milliárd forintot fordítanak haderőfejlesztésre.

„A BIZTONSÁG NEM LEHET PÉNZ KÉRDÉSE.”

Németh Szilárd, az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt is kiemelte: a honvédelmi kiadások kerete több mint 85 milliárd, míg a belügyi szervek költségvetése mintegy 40 milliárd forinttal emelkedik jövőre. „A biztonság nem lehet pénz kérdése”, és ha kell, még többet fordítanak e célra – mondta, ezért is nevezve fontosnak, hogy az országvédelmi alap keretét ötven százalékkal növelték.

Az államtitkár elmondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv honvédelmi része a katonákról szól. Jövőre is 5 százalékkal növelik a katonák illetményét – emlékeztetett Németh Szilárd, hozzátéve: szeretnék vonzóvá tenni a katonai pályát.

A haderőfejlesztés kapcsán azt mondta: az eddig beszerzett új repülők és a meglévő helikopterek felújítása után, új helikopterek beszerzése jelenti a légierő fejlesztésének egyik sarokpontját.

(forrás:www.fidesz.hu)

Már a libsik is elismerik. Politico: Orbán Viktor megszilárdította helyzetét az Európai Néppártban

Orbán Viktor is köszönetet mondott a visszavonuló Gera Zoltánnak