in

Nem stadion! – Már tervezik a hatsávos M1-es pályát

Teljesen átépítik az ország legforgalmasabb gyorsforgalmi útvonalát

A tervezők kiválasztásával megkezdődhet az M1-es autópálya Budapest és Győr közötti, 90 kilométeres szakasza kétszer három sávosra bővítésének tervezése. A kivitelezés 2021-ben indulhat el, és mintegy két évig tart majd.

Régóta aktuális gyorsforgalmiút-fejlesztés veszi kezdetét ezekben a napokban: az állami beruházó kiválasztotta a tervezőket az „M1-es autópálya 2×3 sávra bővítésére Győr és Budapest között, az autópálya 2×3 forgalmi sávra való szélesítésének tervezésére az M0-s és M19-es csomópontok között”.

Az M1-es hazánk legnagyobb járműforgalmat lebonyolító sztrádája, amelynek a fővárosba bevezető egyik részén 110 százalékos kapacitáskihasználtságot mértek a szakemberek, miközben az átlagos napi forgalom 54,8 ezer egység, ami 22,3 ezer autóból, 7,2 ezer kistehergépjárműből és 6,5 ezer kamionból áll. A forgalom ráadásul dinamikusan növekszik, 1995-ben átlagosan húszezer jármű haladt át rajta naponta, míg mára ez a szám egyes térségekben a nyolcvanezret is eléri.

A közbeszerzési kiírás szerint a terveket két részletben készítik el. A Budapest és Tatabánya-Újváros közötti mintegy 45 kilométeres szakaszt az Utiber Kft., valamint az Unitef-83 Zrt. tervezi nettó 4,293 milliárd forintból, míg a Tatabánya-Újváros és a győri M19-es csomópont közötti ugyancsak 45 kilométeres útvonal fejlesztését a Főmterv Zrt. és a Roden Zrt. végezheti majd el közel 3,4 milliárd forintos költséggel.

A felújításokat és bővítéseket 2021-ben kezdhetik meg, a munkálatok két évig tartanak majd
Fotó: Katona Vanda

A projekt során többek között elkészítik mindkét útszakasz engedélyezési tervét és megszerzik az építkezéshez szükséges engedélyeket. Ezenfelül megvalósíthatósági tanulmányok, környezeti hatástanulmányok és a beruházás előkészítéséhez szükséges számos más feladat is a pályázaton nyertes cégek feladata lesz – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.

A nemcsak 1-es számú, de valóban legfontosabb, Nyugat-Európa felé összeköttetést biztosító közlekedési folyosó igencsak koros: míg az osztrák határig kétszer két sávon 1996-ban ért el, a főváros és Győr közti rész már 1990-ben teljes lett – az azt megelőző húsz éven át fél autópályán zajlott ott a forgalom.

Hazánk, majd Románia uniós csatlakozása után egyre növekedett a nemzetközi tranzit mértéke, és a gyorsforgalmi út az utóbbi években elérte a teljesítőképessége határát. A tavalyi tél folyamán a sztráda elhasználódása szemmel is láthatóvá vált, így az autópályákat kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelentős felújításba kezdett. Tavasztól több szakaszon hosszabb, összefüggő pályarészeken teljesen kicserélték a burkolatot. A cég vezetője korábban lapunknak elmondta, hogy folyamatosan dolgoznak a burkolat javításán mindaddig, amíg nem kezdődik meg az M1-es teljes rekonstrukciója és bővítése.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter augusztusban jelentette be, hogy a kormány döntése megszületett: 2021-ben elkezdik az autópályát háromsávosra bővíteni, és a kivitelezés 2023-ra elkészülhet.

(forrás Jámbor Gyula, :magyaridok.hu)

Hoppá! – Egymillió forintot kap havonta Sneider Tonyó Jobbik-elnök felesége – a Jobbiktól

Jeszenszky Zsolt – Álhíreket terjeszt az Index