in ,

Nem stadion – Kásler Miklós: Magyarország történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése a mostani

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken, ahol az utóbbi időszakban ötszázmilliárd forintot felhasználva fejlesztették az egészségügyi hálózatot, míg Budapesten és a központi régióban hétszázmilliárd forint értékű beruházások indultak el – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen.

 

Kásler Miklós a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház több mint 1,1 milliárd forint értékű, elsősorban az onkológiai ellátást érintő beruházásainak avatóünnepségén azt mondta: olyan kulturális és egészségügyi fejlesztések zajlanak, amilyenek Magyarország eddig ismert ezeregyszáz éves történetében még soha.

A vidéki egészségügyi hálózat fejlesztésének része a szombathelyi kórház beruházása, amelynek révén az ottani regionális onkológiai centrum már minden olyan diagnosztikai és terápiás kezelést biztosít, amit az Országos Onkológiai Intézet. Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a magyar onkológiai stratégiáról néhány évtizeddel ezelőtti viták után példaértékű ellátórendszer alakult ki Magyarországon. Ennek csúcsintézménye a legmagasabb európai szintű elvárásoknak is megfelel, négy regionális centrum működik az országban, illetve a legtöbb vidéki kórházban van onkológiai osztály is.

A Szombathelyen kialakított regionális onkológiai centrum diagnosztikai és terápiás lehetőségei szinte teljesen azonosak azokkal, amelyek a központi intézetben elérhetők, csak az ellátott betegségek körében van nem túl jelentős különbség. A betegeknek az új PET/CT beszerzése révén pedig már nem kell Budapestre vagy Kaposvárra utazniuk, ez évente ezer beteget érint. A vasi megyeszékhelyen néhány éve a rendkívül magas szintű technológiát jelentő molekuláris patológiai tevékenységet is folytatnak, ami nélkülözhetetlen ma már a korszerű onkológiai terápiákhoz. A miniszter jelezte azt is: még ebben az évben elindul a salgótarjáni kórház onkológiájának fejlesztése is.

Nagy Lajos, a Markusovszky kórház főigazgatója elmondta: a kórház legrégebbi, kilencven éves épületében működő sebészeti osztályt ötszázhuszonhárommillió forintból újították fel, a teljes korszerűsítés után a betegek már 21. századi körülmények között gyógyulhatnak. A szakember hozzátette: a daganatos betegek diagnosztikáját szolgáló PET/CT, illetve a kemoterápiában alkalmazott CATO-rendszer megvalósítása az onkológiai betegek ellátásához nélkülözhetetlen fejlesztés. A kórház beszámolója szerint az előbbi ötszázhúsz, az utóbbi nyolcvannégy millió forintba került. Hende Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a szombathelyi egészségügyi intézmény hosszú évek óta veszteség nélkül működik, jól gazdálkodva, magas színvonalú gyógyítást biztosít. A 2010 óta eltelt időszakban, a kórház beruházásainak értéke, már meghaladja a húszmilliárd forintot ami messze túlmutat a 2002 és 2010 között végrehajtott fejlesztések értékén. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy három tevékenységi területére, a diagnosztikára, a gyógyításra és az elhelyezési körülményekre egyaránt kiterjedő, több mint 1,1 milliárd forint értékű modernizálással nemcsak a kórház fejlődött, hanem a város, a megye és a régió ellátása is.  A városvezető nagyon fontosnak nevezte az eszközpark javítását, de hozzátette, hogy csodálatos eszközökkel sem lehet hivatástudat, empátia, a betegekhez való jó viszony nélkül gyógyítani.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bayer Zsolt – A nagy kormánybuktatás

Na végre – Rendbontó magatartás az MTVA-ban – Bűncselekmények gyanúja állapítható meg