in

NEM STADION – Három budapesti centrumkórház fejlesztésére írnak ki pályázatot

Három budapesti centrumkórház fejlesztésére írnak ki pályázatot

Három budapesti centrumkórház fejlesztésére írnak ki pályázatot, a dél-budai új centrumkórház építése mellett a másik két esetben összeköltöztetésről van szó – közölte az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Cserháti Péter kifejtette, a Honvédkórház és a Podmaniczky utcai telephely összeköltöztetésével 1200, a Haller utcai kardiológiai intézet és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet összeköltöztetésével pedig 1400 ágyas intézmény jön létre. Mindkét projekt nagy építkezést igényel – fűzte hozzá.

Azt is elmondta, hogy a dél-budai centrumkórház építésének része az infrastruktúra és a közlekedési kapcsolatok kialakítása. Az új épület az oktatás és kutatás területén is hasonlíthat a nyugati kórházakhoz, az egészségügyi dolgozóknak pedig emiatt vonzó lehet – mutatott rá.

Cserháti Péter szólt arról, hogy a társkórházakat is fejlesztik, amelyekre az elmúlt években nem volt pénz. A projekt során – többek között – a kórtermeket és az orvostechnológiát fejlesztik, valamint 2500 számítógéppel és 1500 nyomtatóval, multifunkcionális eszközzel és tablettel is bővülnek az intézmények.

A tervpályázatot kormányrendelet szabályozza, nyár végére várhatóan már beérkeznek az első koncepciók. Körülbelül másfél év, mire a végleges tervek elkészülnek, mert a pályázati nyertes kihirdetése után még ki kell adni egy újabb megbízást a végleges kiviteli tervek elkészítésére, valamint a kormány jóváhagyását is meg kell várni – közölte a miniszteri biztos.

(MTI)

(forrás:www.kormany.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

SIKER! – Aranyérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat

Bevándorlásellenes kormánya lehet Olaszországnak