in ,

Nem stadion – Elkészült a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontot

Az épületben ajándékbolt és büfé is várja a látogatókat, valamint a közelében geológiai tanösvényt is kialakítottak.

Balatonfüred, 2021. július 13. A balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpont az avatás napján, 2021. július 13-án. MTI/Vasvári Tamás

Átadták a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontot, ahol mostantól beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat. Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a keddi átadóünnepségen elmondta:

a létesítmény 273 millió forintból valósult meg annak a 402 millió forintos beruházásnak legjelentősebb elemeként, amelynek keretében fejlesztették a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a salföldi majort és a Tapolcai Tavasbarlangot is.

 

 

A látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit, ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, valamint a közelében geológiai tanösvényt is kialakítottak.

 

A kivitelezésnél fontos szempont volt az akadálymentesítés

A sajtótájékoztatón elhangzott: idén az országosan létező tíz nemzeti parkban 30 projektet adtak át összesen 8,7 milliárd forintból. Emellett az elmúlt 10 évben országszerte 186 beruházás valósult meg 78 milliárd forintból 320 ezer hektáron.

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a központban megvalósult akadálymentes környezet jelentőségét hangsúlyozta.

Továbbá megtudtuk: egyre inkább az aktív turizmus lehetőségeit keresik a turisták, ezek közül is kiemelkedő jelentősége van a barlangi turizmusnak.

 

 

(Gyöngyösi Klaudia, magyarepitok.hu)

 

Add tovább!

Hoppá! Karácsony már az egy gyermek után járó kedvezményeket is elvenné

Polexit? Akár Lengyelország uniós kilépését is kezdeményezheti a varsói kormány