in ,

Nem stadion – A nehéz helyzetű békásmegyerieket segíti a most indult városrehabilitáció

Az önkormányzati bérlakások felújítása mellett egy évek óta várt közterület-fejlesztés is megvalósul uniós forrásból

709 millió forint uniós támogatásból (VEKOP) városrehabilitációs program kezdődött meg Békásmegyeren: a III. kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a városrész nyugati oldalán végrehajtott beruházás elsősorban a szociálisan veszélyeztetett lakók életminőség-javítására ad lehetőséget.

Az infrastrukturális fejlesztés egyrészt a kiválasztott önkormányzati bérlakások felújítását, energetikai korszerűsítését, másrészt a 2015-ben közösségi tervezéssel megálmodott multifunkciós Táncsics park részleges megépítését tartalmazza. A projektnek van humánerőforrás-fejlesztési része is.

A pályázat célcsoportját a szakmai partnerek együttműködésével jelölték ki. A kiválasztottakkal az önkormányzat a napokban vette fel a kapcsolatot, hogy megtalálja azt a 35-40 családot, amely vállalja a részvételt a programban. A jelzett szolgáltatásokat ezek a családok ingyen kapják.

A városrehabilitáció lebonyolításban a Kék Pont és Motiváció Alapítvány nevű civil szervezetek is részt vesznek az önkormányzat több szervezete (Óbudai Vagyonkezelő Zrt., Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ, szociális főosztály, Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft.) mellett.

(Antal Zsófia, magyarepitok.hu)

Tarolt a kormánypárt az időköziken

Bréking – Na végre – Elbontották a Nagy Imre-szobrot a Vértanúk teréről